Egyre sósabbá válik a Balaton vize, ha ez így folytatódik, akkor néhány évtizeden belül jelentősen átalakulhat a tó élővilága. Mindezt a tihanyi székhelyű HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tette közzé a BalatonScience Facebook-oldalon.
Azt írják: az édesvizek sótartalmának növekedése (szalinizációja) világjelenség, amely a XXI. század első évtizedeiben került az érdeklődés homlokterébe. Elsődleges kiváltó oka a bányászat, a kőolaj- és gázkitermelés, az utak sózása, a műtrágyahasználat, és a tájhasználat változása. Az urbanizáció, a kommunális és ipari szennyvízkibocsátás, beépített, lefedett terület növekedése a vízgyűjtőterületen szignifikánsan növeli az iontranszportot, többek között az építési anyagok korróziója, az utak sózása és a szennyvízkibocsátás következtében. A növekvő szalinizáció hatásait a klímaváltozás tovább erősít.
A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és az Országos Vízügyi Főigazgatóság közös tanulmánya átfogó képet rajzol a balatonvíz kémiai viszonyainak 130 évet átívelő változásáról.
Az adatokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a tó vizének sótartalma a tizenkilencedik század végétől a huszadik század közepéig nem változott, ezt követően azonban az utóbbi ötven évben tartós és napjainkig tartó növekedése indult meg. Az összes ionkoncentráció a tó egész területén a történeti háttérnek tekinthető 450 mg/l értékről napjainkra 620-690 mg/l körülire nőtt.
Eszerint a Balaton egészen az 1980-as évek elejéig édesvizű tó volt, de ma már édes-sós átmeneti vizű.
Az élővizek sótartalma széles tartományban helyezkedik el, az erdélyi Szent Anna-tóban az összes ionkoncentráció mindössze 10 mg/l, a Fertőben 1500-2000 mg/l, a Velencei-tóban 3000 mg/l a tengerekben pedig 35000 mg/l körüli.
Az Északi-féltekén megfigyelt általános trenddel ellentétben a Balatonban nem a klorid-ion növekedés volt a szalinizáció fő oka. A tó vizének összetételét alapvetően meghatározó nyolc fő ion közül egyedül a kalcium-ion koncentráció nem nőtt, mert a Balatonban jelentős mértékű mészkőkiválás következik be. Az algák és a vízinövények fotoszintézise nyaranta jelentős ún. biogén mészkőkiválást okoz, azonban az így kivált kalcium-karbonát ősszel visszaoldódik.
Figyelembe véve azt, hogy az utóbbi évtizedekben a fagyos napok számának csökkenése ellenére a klorid-ion koncentráció töretlenül növekedett a tóban, annak forrását sem az utak sózásában kell keresnünk, hanem elsősorban az urbanizációban (a tisztított – szerencsére foszforban szegény – szennyvizekben, illetve a beépített, lefedett terület növekedésében). A Balaton esetében kimutatták, hogy a beépített terület részaránya az 1927-es 1,6%-os értékről napjainkra 6,0 %-ra nőtt.
A Balaton sótartalmának növekedése a klímaváltozással is összefügg, hiszen amíg korábban ilyen nem fordult elő az ezredfordulót követően napjainkig kilenc alkalommal volt a tó éves vízmérlege negatív, azaz a hozzáfolyás és a csapadék nem fedezte a párolgást, ami szükségszerűen növelte a víz tartózkodási idejét a tóban, ami az oldott sók töménységének növekedését eredményezte.
A sótartalom növekedése szükségszerűen hatással van a tó ökológiai rendszerére, amely azonban néhány korai kezdeményezést kivéve eddig nem képezte vizsgálatok tárgyát. Amennyiben a sótartalom növekedésének tendenciája nem változik, ötven év múlva a Balaton sótartalma megközelíti az 1000 mg/l értéket, amely a tavi élővilág jelentős megváltozását okozhatja.
