Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A törpeharcsákat gyérítik a Balatonban a szakemberek

2024. október 4. 11:43 // Forrás: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.
Szeptember végén kihelyezték a törpeharcsa-varsákat a balatoni kikötőkbe, így ismét teljes intenzitással zajlik a gyérítési munka – közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

A társaság weboldalán közzétett közlemény szerint az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a balatoni varasás törpeharcsa gyérítés legeredményesebb időszaka a szeptember végétől a tartós fagyok beálltáig terjedő időszak. Ha nem is ennyire, de jól fognak még a varsák a tavaszi felmelegedések alkalmával is, a nyári legmelegebb hónapokban azonban kevésbé, ráadásul az idegenforgalmi szezonban a fogóeszközök sokszor "útban vannak". Ezért a nyár folyamán csökkentett varsaszámmal dolgoztak, a hangsúlyt idén is a merítőszákos ivadékgyérítésre fordították.

Fotó: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.Fotó: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Azon túl, hogy a halőrök idén is kiemelt feladatként végezték az ivadékrajok kimerítését, 30 db erre a célra ideális szákot osztottak szét olyan kikötőkben, ahol a helyi horgászok képviselője, illetve a kikötői személyzet vállalta annak felelősségteljes kezelését. 

A társaság egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy a varsákat kizárólag dolgozóik kezelhetik, amennyiben rajtuk kívül bárki más hozzányúl egy ilyen fogóeszközhöz, orvhalászatot követ el, amely kirívó szabályszegésnek minősül, ennek megfelelően az elkövető a pénzbírságon túl több éves horgászattól való eltiltásra is számíthat!

vehir.hu
további cikkek
105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség Balaton 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) ötmilliárd forintos keretet biztosított balatoni szolgálati lakások kialakítására, amellyel 105 szolgálati lakáshoz juthat az üdülőrégió újonnan épített ingatlanok, illetve felújítások révén - közölte Navracsics Tibor, a tárca vezetője a programról tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján, Siófokon. 2025. március 20. 11:34 A Balatonnál is kapható lesz a vatikáni fagyi Balaton A Balatonnál is kapható lesz a vatikáni fagyi A 2025-ös szentév hivatalos fagylaltja, a pirított mogyorós – csokoládés Halleluja a Vatikán mellett Európa több mint 250  városában, köztük a Balatonnál is kapható lesz – szemlézi a Balatoni Turizmus Szövetség közleményét a VG. 2025. március 19. 10:16 Március utolsó péntekén indul az idei balatoni személyhajózási szezon Balaton Március utolsó péntekén indul az idei balatoni személyhajózási szezon Március 28-án, pénteken indul az idei, 179. személyhajózási szezon a Balatonon - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján. 2025. március 14. 8:55 A klímaváltozás és az illegális stégek nehezítik a balatoni nádaratást Balaton A klímaváltozás és az illegális stégek nehezítik a balatoni nádaratást A klímaváltozás miatt technológiai váltásra van szükség a balatoni nád aratásánál - állítja az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) amely az idei télen kísérleti nádaratást végzett másfél hektáron a Balatoni Limnológiai Kutatóintézettel együttműködve. 2025. március 12. 11:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.