Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Eredményes Állatvédelmi Témahetet zárt a Dózsa Iskola

2024. október 12. 11:43
Péntek délelőtt a Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában ünnepélyesen is lezárták az Állatvédelmi Témahetet, jutalmazva a gyerekeket, akik a felelős állattartás jegyében tevékenykedtek, hogy ismereteiket továbbadják másoknak is. 

Az intézmény sikerességét mutatja, hogy aktivitásukon, nyitottságukon túl a tehetség is utat tör, hiszen nemrég a Föld Bajnokai pályázaton is nyertek, a díjat az iskola közösségének nevében Bán Mihály tanár úr vette át, aki a Dózsa iskolában a TIA (Természettudomány-Informatika-Angol) program egyik elindítója, és magának a nyertes ötletnek a megálmodója is egyben.

Az említett pályázatban a levélgyűrűzéssel hívták fel a zsűri figyelmét arra, hogy a madárgyűrűzés mintájára építve játékosan is lehet érzékeltetni a környezet fontosságát. Ebből ötletelve az Állatvédelmi Témahét is a madarak világára fókuszált.

Számos szakmai program zajlott tehát az intézményben, úgy, mint a kisállatbemutató, a pályaorientációs beszélgetés, de érkezett az iskolába egy erdész is, egy macskabagoly kíséretében, továbbá kutyakozmetikus beszélt a szakma lényegéről, tudnivalóiról, de a terápiás kutyák is látogatásukat tették a gyerekeknél.

Ovádi Péter önkormányzati képviselő, állatvédelemért felelős kormánybiztos köszöntötte elsőként a gyerekeket, úgy fogalmazott, jó érzés visszatérni, hiszen egykor ő is a Dózsa Iskolában tanult. Elmondta, összesen 315 ezer gyermek vett részt az Állatvédelmi Témahéten, hozzátette, annak idején még a gyermekek nem kapták meg az állatvédelmi oktatást, ezért külön megköszönte az iskolának, hogy ilyen fontosnak tartja az állatvédelmet.

Ovádi bíztatta a gyerekeket, hogy az összeszedett tudásukat adják tovább környezetüknek, szüleiknek, barátaiknak, hozzátette, az állatvédelem olyan dolog, amire nem csupán két hétig kell figyelni, hanem egész évben.

Elmondta, nem csak az lehet felelős állattartó, aki valamilyen állatot tart, hanem az is, aki felismeri, hogy a körülmények adott esetben nem teszik lehetővé, hogy az állat megfelelő környezetben élhessen. Ovádi ennek orvosolására javaslatot is tett: felhívta a figyelmet Veszprém város menhelyeinek jelentőségére, ahol önkénteskedni lehet, így segítve ezzel az állatokon.

Végül a rajzpályázat eredményhirdetése következett, továbbá számos díjat kiosztottak, mellyel az aktivitást, a lelkesedést, a tehetséget és a szorgalmat jutalmazták.

Lenkei Judit igazgatóhelyettes pedig Tompos Szabinától, a Veszprémi Állatkert munkatársától ünnepélyesen is átvette a kis panda örökbefogadási oklevelét.

Szabó Eszter
Vámosi Patrik
további cikkek
Együtt karácsonyozott a Cholnokyváros közössége Cholnokyváros Együtt karácsonyozott a Cholnokyváros közössége A Cholnoky városrészben élők közösségtudatát bizonyítja, hogy milyen sokan összegyűltek szerda délután az iskola előtt, ahol együtt ünnepelték a közelgő karácsonyt. 2024. december 18. 19:39 Ne ajándékozzunk élő állatot karácsonyra! közélet Ne ajándékozzunk élő állatot karácsonyra! Állatbarát karácsonyra hívja fel a figyelmet az állatvédelemért felelős kormánybiztos. 2024. december 16. 8:38 Karácsonyi műsorral kedveskedtek a veszprémi nyugdíjasoknak közélet Karácsonyi műsorral kedveskedtek a veszprémi nyugdíjasoknak Péntek délelőtt és délután az Agóra adott otthont annak két ünnepi rendezvénynek, ami a veszprémi nyugdíjasoknak szólt. A rendezvény meghittsége igazi ráhangolódást jelentett. 2024. december 13. 22:34 Ovádi Péter: Van egy újabb közös célunk, ami politikán felül áll! interjú Ovádi Péter: Van egy újabb közös célunk, ami politikán felül áll! Ovádi Péter, Veszprém és a térség országgyűlési képviselője elárulta, melyik típusú karácsonyi rendezvények állnak közel hozzá, valamint beszélt arról is, milyen plusz felelőssége van ilyenkor egy politikusnak. Év végi interjúnkból kiderül, hogy mire is alapozza a magabiztosságát Veszprém Európa Sportrégiója pályázatánál, mi a véleménye Magyar Péterről, valamint, hogy újabban miért ül át olykor a riporteri székbe. 2024. december 10. 22:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.