A Veszprém megyében nyaraló nő a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon tett bejelentést. Elmondása szerint egy férfihang, ismeretlen számról hívta, és közölte, hogy a T-Mobile Társaságtól hívja, véletlen telefonszámokat sorsoltak ki, amelyek között az ő száma is szerepelt, így megnyerte a 750 ezer forintos főnyereményt. Ahhoz, hogy ezt megkapja 15 percen belül, 20 ezer forint értékben kellene vásárolnia feltöltő kártyát, a vásárlás után csendes helyről hívja vissza a kérdéses számot, hogy bediktálhassa a feltöltő kártyák számát. A hiszékeny hölgy összesen 6 darab 3500 Ft értékű kártyát vásárolt.
A számok bediktálása után újra hívást kapott. Egy másik férfihang szólalt meg, igazgatóként mutatkozott be. Azt mondta, hogy valóban megnyertek a főnyereményt. De van egy játékos, aki németországi tartózkodása miatt nem tud a játékban részt venni, az ő részét is megnyerheti a nő, amennyiben vesz még 20 ezer forintért feltöltő kártyát és azok számát is bediktálja.
A következő hívás előtt, az újabb kártyák megvásárláskor az újságárus figyelmeztette, hogy ez legyen óvatos, mert csalás áldozatává válhat.
Ezután a sértett megpróbálta a korábban vásárolt 6 db feltöltő kártya sorszámát a saját telefonjára beírni, hogy feltöltse, de ez már nem sikerült. Az ismeretlen tettesek ellen a Balatonalmádi Rendőrkapitányság indított eljárást.