Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Élet költözik a Dózsába

2010. augusztus 2. 6:02
A jelekből ítélve nemsokára eltűnik a Dózsa-térről az a romhalmaz, ami a néhai ÁBC-ből még megmaradt, és ott csúfoskodik a főtéren.

A dózsavárosiaknak szükségük volt és szükségük van egy korszerű áruházra. Amikor bezárták a régi ABC-t, a lepukkant közért leginkább egy  patkányfészekre hasonlított .

Egyik napról a másikra szűnt meg a városrészben meghatározó funkciót betöltő üzlet. Azóta a bevásárlás, a lakosságnak, a gyermekes szülőknek, a kényszerből buszra-szálló nyugdíjasoknak, már-már kalandtúrának beillő vállalkozássá vált.

A lepukkant épület hihetetlen látványt nyújt. Az ember el sem hiszi, hogy Veszprémben jár: mocskos falak, lehulló vakolat, betört ablakok, drótok, cserepek lógnak szerte szét az épületből és az épület körül.

És ráadásul még a téren működő zöldséges boltra is lakat került, így a lakók, ha be akarnak vásárolni kénytelenek bevergődni a belvárosba.

Tucatnyi lakossági fórum és hónapokig, sőt évekig tartó ígérgetés után végre elmondhatjuk, az elképzelések szerint, több mint félmilliárdos költséggel, jövő nyáron felépül az annyira óhajtott új bevásárló központ.

A tervek ugyanis elkészültek, és a közgyűlés is zöld utat adott a beruházásnak, a munkálatok pedig hónapokon belül megkezdődhetnek – tájékoztatott a beruházó cég.

A komplexum teljes egészében akadálymentesen körüljárható lesz, új utak, megújuló zöld környezet és közterületek, parkok teszik komfortosabbá a bevásárlást. A pozitív reményekhez fűzött épületben gyógyszertár, kávézó, étterem, lottózó elégíti ki  a környéken élők igényeit – a szolgáltatások nem csak bevételt ígérnek, de színesebbé teszik majd a környéket, kis vidámságot és szórakozást is csempésznek a kisváros életébe.

A hívogatóan barátságos és  könnyen megközelíthető környezetben a  parkoló és az üzletközpont megépítésével régen várt igényt elégíthet ki a beruházó.

Szausev Xénia

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.