Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Beindult az autópiac

2010. augusztus 3. 0:14 // Forrás: hvg
Az idén júliusban, az előző év azonos időszakához képest, 19 százalékkal több gépkocsit értékesítettek Magyarországon.

Egy hónappal korábban még csökkent az újautó-piac: júniusban 25,5 százalékkal kevesebb új járművet értékesítettek, mint 2009 júniusában. Január és július között 25 897 új autót adtak el, ami 40,4 százalékkal kevesebb, mint 2009 azonos időszakában.

Júliusban viszont 855 új kishaszongépjárművet helyeztek forgalomba, ez 49 százalékos növekedés a tavalyi azonso időszakhoz  képest.

Az idén január-júliusban a legnagyobb, 12,79 százalékos piaci részesedése a Fordnak volt, igaz, egy éve még a piac 14,53 százalékát birtokolta. A második helyen, 10,76 százalékkal a Volkswagen áll, egy éve még csak 7,11 százalékos részesedése volt. Az Opel piaci részesedése a tavalyi 10,68 százalékról az idén az első hét hónapban 9,83 százalékra csökkent.

Az autógyártásban azonban kedvezőbbek a jelek. A győri Audinál például bővült a létszám, és újabb szakembereket keresnek,  az első fél évben autóból és motorból is több készült, mint tavaly – közölte a Népszabadság.

Idén az első fél évben motorból 32 százalékkal, autóból 25 százalékkal több készült, mint a tavalyi év azonos időszakában. Az Audi Hungaria árbevétele 681 milliárd forint volt, ami jelentősen, 39 százalékkal meghaladja a tavalyi év azonos időszakában mértet. Az első fél évben 877 ezer motort adtak el, egy éve 661 ezerig jutottak. Autóból pedig 21 493 darab futott ki a gyártócsarnokból, a tavalyi hasonló időszaki 17 169 után.

„A 2009-es, nehezebb gazdasági év után ismét magas fordulatszámon pörög a termelésünk” – nyilatkozta a lapnak Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója, aki szerint az Audi AG a 2010-re tervezett több mint egymilliós járműkibocsátással a 2008-as rekordévet szeretné megismételni, s leányvállalatként jelentős mértékben hozzájárulnak e cél eléréséhez.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.