Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tanfolyam a vízimentőknél

2010. augusztus 3. 8:30 // Forrás: vízimentők
Tanfolyam indul a vízimentőknél: 15 órás, kétnapos képzés elméletből, illetve az újraélesztés gyakorlásából áll.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata augusztus második felétől – előre láthatóan – idén három alkalommal indít olyan kétnapos tanfolyamot, melynek célja, hogy a résztvevők olyan tudás birtokába kerüljenek mellyel elkerülhetik a vízi baleseteket, illetve ha olyan helyzetbe kerülnek, akkor képesek lesznek saját magukat is menteni.


forrás: MTI

A 15 órás tanfolyam tematikája: megelőzés és vizek veszélyei, önmentés, mit tehetünk és mit nem, abban az esetben, ha másvalaki bajban van, eszközös társmentés, az újraélesztés elméleti háttere, (AED) félautomata defibrillátor használata, újraélesztés a gyakorlatban.

A 15 órás képzés csak elméletből, illetve az újraélesztés gyakorlásából áll, a két nap alatt más fizikailag teljesítendő feladat nincs, vízi gyakorlatokat nem tartalmaz, éppen ezért 14 éves kortól, bármilyen korosztály számára könnyedén elvégezhető, fizikai előfeltételek nélkül.

Terveink között szerepel, hogy a nyári szezonon kívül – megfelelő érdeklődés esetén - „külső helyszíneken” is megtartjuk a tanfolyamokat - tudtuk meg Tar Mihálytól, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivőjétől.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.