Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Most már kétkeréken is a polgárok védelmében

2024. november 9. 15:54
Két vadonatúj elektromos kerékpárt kaptak a veszprémi polgárőrök. A beruházásban az önkormányzat támogatása és egy helyi kerékpárüzlet, a Nelson Bike jótékony felajánlása segített nekik.

Egy feltöltéssel akár 100 kilométert is meg tud tenni a kerékpár használója, igaz, ebben szerepet játszanak a környezeti és természeti viszonyok, valamint a biciklis testsúlya is, viszont így is jelentős segítsége lesz a polgárőröknek az két eszköz, amit pénteken vehettek át a Nelson Bike üzletében.

A Veszprémi Polgárőr Egyesületet még 2022-ben alapították meg, azóta pedig folyamatosan bővül és fejlődik a szervezet, jelenleg 26 tagja van, közülük 15-en aktívan kint vannak a veszprémi utcákon, közterületeken, hogy jelenlétükkel is segítsék a közrend fenntartását. Sőt, gyakran a rendőr járőrökkel közösen teljesítenek szolgálatot, ezzel a hivatalos szervek munkáját is tudják segíteni.

Mindezt Takács László, az egyesület elnöke mondta el péntek délután a Nelson Bike kerékpárüzlet előtt, ahová azért érkeztek a polgárőrök, hogy átvegyék azt a két új elektromos biciklit, ami a jövőben a munkájukat fogja segíteni.

Abban, hogy ez a beruházás létrejöhetett az önkormányzat támogatására volt szükség, valamint arra, hogy a kerékpárüzlet a jótékonyság jegyében bőven a piaci ár alatt biztosítsa számukra a közlekedési eszközöket.

Előbbi szervezet részéről Pálinkás Roland, önkormányzati képviselő, a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke elmondta, a városvezetésben elkötelezettek a polgárőrök felé, akik azért is érdemelnek tiszteletet, mert civilként a saját szabadidejükből áldoznak a közbiztonság fenntartásáért. Éppen ezért a mostani támogatás mellett a jövő évben is számíthatnak segítségre, húzta alá Pálinkás Roland.

A kerékpárok azért is számítanak komoly előre lépésnek a polgárőrök munkájában, mert főleg a lakótelepeken sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudnak majd járőrözni.

Varga Elemér, Pálinkás Roland és Takács LászlóVarga Elemér, Pálinkás Roland és Takács László

Varga Elemér a Nelson Bike ügyvezetője a kerékpárokról elmondta, német gyártmányú Bosch-rendszerekkel vannak felszerelve, az elektromos rásegítéssel pedig 25 km/h-val tudnak menni, egy feltöltéssel pedig 50-100 kilométert tudnak teljesíteni.

A Nelson Bike amellett, hogy kedvező áron adta oda ezeket az eszközöket, a szervízhátteret is biztosítja, habár az ügyvezető szerint erre nem lesz szükség, hiszen az egyik legmegbízhatóbb márkáról van szó.

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.