Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Köszönet az időseknek, hogy megóvták és gyarapították Dudart

2024. november 10. 10:37
A dudari nyugdíjasok egy vidám idősek napi rendezvényen ünnepelték közösségüket és településüket szombat délután, ahol egy több, mint négy évtizedes, a településért végzett áldozatos munkát is elismertek.

Dudaron régi hagyománya van, hogy az idősek napján összegyűlnek a bakonyi falu nyugdíjasai, akiket a helyi önkormányzat vendégel meg, megköszönve a településért és a közösségért végzett munkájukat.

A szombat délutáni eseményre ellátogatott Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is, aki köszöntőjében úgy fogalmazott, a bakonyi környék szépsége nem csak az itt fellelhető természeti kincseknek köszönhető, hanem annak is, hogy ezek az emberek hosszú évtizedeken át megóvták ezeket, valamint gyarapították az épített örökséggel.

A képviselő méltatta a helyi közösség összetartását, ami már csak azért sem ismeretlen az itt élőknek, mert amíg működtek a bányák, ott is kulcskérdés volt, hogy mennyire segítik, támogatják egymást, ez a mentalitás pedig nyugdíjas korukra is megmaradt, ami példaértékű mások számára is.

A jó hangulatú rendezvényen Baumann Csaba, Dudar polgármestere szintén megköszönte az időseknek, hogy ilyen szép települést hagytak az utókorra, ezen kívül külön kiemelte Dr. Nagy Ilona tevékenységét, aki több mint négy évtizeden át volt Dudar háziorvosa, most viszont már boldog nyugdíjas korát töltheti az unokáival.

A nap további részében kedves, szórakoztató előadásokat hallgathattak meg az összegyűltek, többek közt a bakonynánai harmadik osztályos diákok fellépését.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.