Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Végrehajtás indult több politikus cége ellen

2010. augusztus 4. 0:50 // Forrás: FH
Tizennyolc országgyűlési képviselő vállalkozása szerepel az állami nyilvántartások kimutatásait tartalmazó online adatbank feketelistáján.

Az érintett politikusok közül többen úgy nyilatkoztak a közrádiónak: nem tudnak róla, hogy az APEH ilyen eljárást kezdeményezett volna cégük ellen

Tizennyolc - kormánypárti és fideszes - politikus cége is szerepelt azok között, amelyek ellen tartozás miatt végrehajtás indult - közölte a feketelista.hu  komplex cégnyilvántartó rendszerre hivatkozva az MR1-Kossuth Rádió. Értesüléseik szerint a bajba került vállalkozások között ott van az Országgyűlés egyik leggazdagabb képviselőjének, Kapolyi Lászlónak  System Consulting nevű cége és Veres János volt pénzügyminiszter Monéta Kft-je is. Ugyancsak adóvégrehajtást kezdeményezett az APEH a fideszes Tállai András egyik cége ellen.

A közszolgálati rádió szerint az esetek egy részében még tart az adóhivatali eljárás, miközben egyes tulajdonosok azt állítják: nem is tudnak az APEH lépéseiről. Kapolyi László az MR1-Kossuth Rádiónak úgy nyilatkozott: fogalma sincs arról, hogy cége ellen adóvégrehajtást kezdeményezett a hivatal, ő semmiféle hivatalos értesítést nem kapott.

Szabó Éva és Tállai András is azt mondták: nem tudnak arról, hogy végrehajtás indult volna vállalkozásuk ellen. Az MR1-Kossuth Rádió által megkérdezett adószakértő azonban kizártnak tartja, hogy egy cégtulajdonos ne tudjon a vállalkozása elleni eljárásról.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.