Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Negyven méterről lőtték le a rendőrt - frissítve!

2010. augusztus 4. 7:42 // Forrás: MTI
Most már biztos: öngyilkos lett a rendőrrel végző férfi. Az ügyészség nem erősítette meg, hogy féltékenység állt a gyilkosság hátterében.

Az Alsóörsön szerdára virradóra lelőtt rendőr az igazoltatásra megállított jármű abroncsait vizsgálta, amikor a lövések érték, a lövéseket körülbelül 40 méter távolságból adták le - mondta Lőrincz Edina, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője.

Mint mondta, a Központi Nyomozó Főügyészség a mai napon átvette a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon részben hivatalos személy ellen több emberen elkövetett emberölés miatt indult bűnügy nyomozását. A főügyészség hatáskörét az alapozza meg, hogy az emberölés egyik sértettje szolgálatban lévő rendőr volt - tette hozzá.

A helyettes szóvivő elmondta: az alsóörsi lövöldözéssel összefüggésben keresett sötétlila Skoda Octaviát állampolgári bejelentés alapján Alsóörs határában találták meg, a jármű svájci rendszámú volt. A gépkocsi közelében egy férfi holttestre bukkantak, a férfi halálát a jobb halánték táján, közvetlen közelről leadott lőtt sérülés okozta. Az idegenkezűséget kizárták.

A 29 éves Gamauf János főtörzsőrmester egy rendészeti szakközépiskolás tanulóval látott el közúti ellenőrző feladatot Alsóörsön. Szerdára virradóra rutinigazoltatás céljából állítottak meg egy Ford Fiesta típusú személygépkocsit, amelyben öten utaztak, és az intézkedés közben többször rálőttek a rendőrre, amelynek következtében azonnal meghalt.

A lövöldözésben az autó egyik 21 éves utasa szintén életét vesztette, egy 25 éves férfi pedig súlyosan megsérült.

A feltételezett elkövető holttestét, szerda délben, a bűncselekmény helyszínétől néhány kilométerre, egy erdős területen találták meg.

A külföldi rendszámú autóban több lőfegyver is volt, köztük olyan, amely számításba jöhet az alsóörsi bűncselekmény elkövetésének eszközeként. A férfi öngyilkos lett.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.