Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Momentum is megnevezte jelöltjét a veszprémi időközi önkormányzati választásra

2024. november 21. 14:04
Csóri Pétert indítja a Momentum a veszprémi időközi önkormányzati választáson.

„Örömmel és nagy felelősségtudattal jelentem be, hogy a Momentum színeiben elindulok az időközi választáson. Azért hoztam meg ezt a döntést, mert hiszek abban, hogy közös erővel képesek vagyunk egy élhetőbb, igazságosabb, és emberségesebb jövőt teremteni itt, Veszprémben és Magyarországon” – jelentette be a Facebookon Csóri Péter, aki a Veszprém 12. körzetének időközi választásán indul.

„Számomra a politika nem hatalmi játszma, hanem szolgálat. Az Önök érdekeit szeretném képviselni, legyen szó oktatásról, egészségügyről vagy helyi fejlesztésekről. Fontosnak tartom, hogy olyan közösséget építsünk, ahol mindenki számít, és senki sem maradhat magára” – írja Csóri. 

Ezzel már négy politikai csoport, a Fidesz-KDNP, a civil Együtt Veszprémért, a Kétfarkú kutyák, valamint a Momentum jlezte indulási szándékát. Csóri Péternek egyébként nem lesz idegen a választási kampány, hiszen a június 9-ei önkormányzati választáson ugyancsak elindult Veszprémben, igaz, akkor nem a Dózsavárosban, hanem a 8-as számú körzetben, ahol Kovács Áron (Fidesz-KDNP) ellenében maradt alul.

Kép forrása: Csóri Péter Facebook-oldala

vehir
vehir
vehir
vehir.hu
további cikkek
valasztas1-MTI-KomkaPeter
valasztas1-MTI-KomkaPeter
valasztas1-MTI-KomkaPeter
Megvan az eredménye a vasárnapi pápai időközi önkormányzati választásnak Kerti Györgyi a Közösen Pápáért színeiben nyerte meg a vasárnapi pápai időközi önkormányzati választást, amit azért kellett kiírni, mert korábban a város DK-s polgármestere, aki egyéni választókörzetben is képviselői mandátumot szerzett, lemondott utóbbi tisztségéről. 2025. március 3. 10:00
Képernyőkép 2025-01-20 114140
Képernyőkép 2025-01-20 114140
Képernyőkép 2025-01-20 114140
Mit mutatnak a hétvégi veszprémi időközi választás eredményei? Vasárnap a Fidesz-KDNP jelöltje, Kavalecz Gábor megnyerte azt a veszprémi időközi önkormányzati választást, amelyen a Dózsaváros, Csererdő és Jutaspuszta lakói választottak maguknak új képviselőt a városi közgyűlésbe. Az eredményt sokan papírformának értékelik, de hogy pontosan mi olvasható ki a sorok között, azt ebben a cikkünkben boncolgatjuk. 2025. január 20. 11:55
474583446_1030576455546466_1495933584465736081_n
474583446_1030576455546466_1495933584465736081_n
474583446_1030576455546466_1495933584465736081_n
A fideszes Kavalecz Gábor nyerte a veszprémi időközi választást A Fidesz-KDNP jelöltje, Kavalecz Gábor lesz a Dózsaváros, Jutaspuszta és Csererdő önkormányzati képviselője miután megnyerte a vasárnapi időközi önkormányzati választást a veszprémi 12-es számú választókörzetben. 2025. január 19. 19:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.