Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Új szerepkörök, de ugyanazok a célok a Dózsavárosban

2024. december 6. 15:41
A Dózsavárosi Könyvtárban csütörtök délelőtt tartották a Dózsavárosi Tanács aktuális ülését, ahol a városrészi kérdések egyeztetése mellett elköszönt Hegedűs Barbara, korábbi önkormányzati képviselő, aki november óta már a magyar országgyűlésben tevékenykedik.

Hegedűs Barbara tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az ő helyzete megváltozott, hiszen már nem önkormányzati, hanem parlamenti képviselőként dolgozik, így a közvetlen munkakapcsolat lazább lesz a jövőben a Dózsavárosiakkal, de biztosított mindenkit, továbbra is számíthatnak rá. Hegedűs Barbara megköszönte az eddigi közös munkát, a sok javaslatot, a problémafelvetéseket, s egyúttal javasolta a tagoknak, hogy a január 19-én esedékes időközi választáson Kavalecz Gábort, a Fidesz-KDNP jelöltjét támogassák.

Hegedűs Barbara úgy fogalmazott: Kavalecz Gábor tudná a legsikeresebben ellátni a feladatokat, hiszen régóta szívén viseli a városrész történéseit, ő maga is több évtizedet élt itt. Hozzátette: öröm számára, hogy a városrésszel történő közös munka során sikerült a könyvtárat EKF-forrásból felújítani, valamint hogy megvalósulhatott a Szent István utca rendbe hozatala, ami szintén a helyiek álma volt.

A résztvevők szintén köszönetet mondtak, hogy mindig számíthattak a képviselőjük segítségére, támogatására.

Kavalecz Gábor elmondta: mindig fontos volt számára a társadalmi szerepvállalás, boldog lenne, ha az együttgondolkodás a jövőben vele valósulhatna meg.

Halmay Gábor önkormányzati képviselő, aki szintén jelen volt a tanács ülésén, beszámolt az elmúlt időszak sikereiről, mint például a Kiskuti csárda megújulásáról, a hulladékszállítás rendeződéséről, melyről az utóbbi időszakban több panasz érkezett. Hozzátette: a Veszprémvölgyi utca első szakaszának befejeződése is nagy mérföldkő.

Hegedűs Barbarának parlamenti képviselősége okán alpolgármesteri posztjáról is távoznia kellett, utódja Varga Tamás szintén bemutatkozott a dózsavárosiaknak, akiket már egyébként is jól ismer, hiszen ő maga nyolc éven keresztül dolgozott Ovádi Péter országgyűlési képviselő mellett, így pedig ebben a feladatkörében már beleláthatott az itt élők problémáiba, igényeibe. Alpolgármesterként elsősorban a városüzemeltetési ügyekért felel; kiemelte: bízik abban, hogy továbbra is jó ütemben fog fejlődni a városrész, így nyitott minden javaslatra, meglátásra.

A jelenlévők végül megtették javaslataikat, így a Dózsa György Általános Iskola megújítása azonnal napirendi pont lett. Felmerült továbbá a könyvtár tetőszerkezetének megújítása, valamint különböző zebrák kialakításának lehetőségei is.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.