Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Bassár el-Aszad Oroszországban kapott menedéket családjával

2024. december 8. 20:55 // Forrás: index
Bassár el-Aszad, Szíria megbukott elnöke menedéket kapott Oroszországban – közölte az orosz TASZSZ állami hírügynökség, ezzel véget vetve a vasárnapi találgatásoknak.

A szír elnök sorsáról vasárnap több ellentmondásos információ is napvilágot látott. Egyes jelentések arról szóltak, hogy Budapestre menekült, míg mások azt állították, hogy gépe lezuhant. Mindkét verzió hamisnak bizonyult.

Korábban egy orosz nyilatkozatból már kiderült, hogy Aszad elhagyta Szíriát, most pedig a TASZSZ hírügynökség megerősítette, hogy ő és családja Moszkvában találtak menedéket.

Ezt egy orosz kormányzati forrás is megerősítette, aki elmondta: „Aszad és családja Moszkvába érkeztek, ahol Oroszország humanitárius alapon menedékjogot biztosított számukra.” A RIA Novosztyi másik orosz állami hírügynökség is hasonló információt kapott.

A forrás hozzáfűzte, hogy Oroszország továbbra is azt szorgalmazza, hogy az ENSZ égisze alatt folytatott tárgyalások révén találjanak politikai megoldást a szíriai konfliktusra. Ezen kívül arról is szólt, hogy orosz tisztviselők kapcsolatban állnak a szíriai fegyveres ellenzék vezetőivel, akik biztosították a szíriai orosz katonai bázisok és diplomáciai intézmények védelmét.

A politikai párbeszéd folytatására vonatkozó reményekkel zárták a közleményt, hangsúlyozva a szíriai nép, valamint az Oroszország és Szíria közötti kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének fontosságát.

kép: Valery Sharifulin/Sputnik

vehir.hu
további cikkek
Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30 Szijjártó Péter közös lakossági fórumot tartott Hegedűs Barbarával Várpalotán közélet Szijjártó Péter közös lakossági fórumot tartott Hegedűs Barbarával Várpalotán A brüsszeli mesterterv megakadályozásának neve Magyarország és Orbán Viktor, ha ugyanis a jelenlegi nemzeti kormány marad hatalmon, akkor hazánk folytatni fogja szuverén, nem megalkuvó politikáját - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Várpalotán. 2026. március 3. 16:03 Miért gyulladt fel újra a Közel-Kelet és milyen hatásai lehetnek a veszprémiekre? közélet Miért gyulladt fel újra a Közel-Kelet és milyen hatásai lehetnek a veszprémiekre? A Közel-Kelet ismét lángokban áll, és a fegyveres konfliktus hullámai, elsősorban gazdasági hatásuk miatt Veszprémig is elérhetnek. Cikkünkben több hiteles hazai és külföldi forrás áttekintésével megkíséreljük bemutatni a konfliktus kiváltó okait, azt, hogy mi történt az elmúlt napokban és milyen hatásai lehetnek közép- és hosszútávon a tőlünk háromezer kilométerre kirobbant harcoknak. 2026. március 2. 21:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.