A párt szombaton az MTI-nek küldött közleményében közölte, azt várják el a sajtó- és szólásszabadság, a demokrácia védelmében, hogy haladéktalanul folytassanak vizsgálatot a Magyar Sziget fesztiválon történtekről. A párt utalt arra, hogy sajtóbeszámolók szerint a fesztiválon megfenyegették és emberi méltóságukban megalázták a Hetek című hetilap munkatársait.

Zagyva György
Az MSZP a médiában megjelent beszámolókra hivatkozva azt írta: a verőcei rendezvényen olyan rasszista beszédek és mondatok hangzottak el "amelyek azonnali hivatalos és jogszerű beavatkozást követelnek". Azt hangoztatták: egyetlen demokrata sem nézheti tétlenül, hogy embereket, közösségeket, kisebbségeket bélyegezzenek meg, és a legrosszabb korszakokat idéző antiszemita kirohanásokat engedjenek meg maguknak szélsőjobboldali szervezetek és politikusok.
A Hetek című hetilap internetes oldalán található írás szerint "életveszélyesen megfenyegették, emberi méltóságukban megalázták és szabad mozgásukban is korlátozták a Hetek munkatársait a Magyar Sziget Fesztivál elnevezésű szélsőjobboldali találkozón, ahová előzetes bejelentés alapján érkeztek egy helyszíni riport elkészítése céljából".
A beszámoló szerint a rendezvényen Zagyva György Gyula, a Jobbik parlamenti képviselője egy faházban fenyegetően beszélt az újságírókkal, miután rájuk zárták a helyiség ajtaját. A tudósítók arról számoltak be, hogy az országgyűlési képviselő azt mondta nekik: olyan területre tévedtek, ahol vége a demokráciának, és ott azt tehetik velük, amit akarnak. Az idézet szerint Zagyva György Gyula egyebek mellett úgy fogalmazott: "lehúzhatnánk a gatyátokat, és meg...nánk titeket, ha innen kikerülnétek, senki sem hinné el".
Az újságírók beszámoltak arról is, hogy a látogatásuk idején a táborban egy olyan előadást tartottak, melynek a "zsidó médiapolitika Magyarországon" volt a címe. Közlésük szerint itt olyan idézetek hangzottak el, mint hogy "a zsidó a hazugság nagymestere", "a zsidó a megrontás klasszikus démona", a "a zsidó akkor a legveszélyesebb, ha kereszténynek mondja magát". Az MTI megkeresésére a Jobbik későbbre ígért tájékoztatást.
A Jobbik országos elnöksége hétfőn napirendre Zagyva György Gyula képviselő ügyét, aki sajtóbeszámolók szerint megfenyegetett két újságírót. Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője szombaton az MTI megkeresésére közölte, a párt csak az ülést követően alakítja ki álláspontját a kérdésben. A szóvivő ugyanakkor jelezte: Zagyva György Gyula a Jobbik parlamenti képviselője ugyan, ám nem tagja a pártnak.

Dúró Dóra
A Jobbik szóvivője az MSZP bejelentésével kapcsolatban azt sérelmezte, hogy a szocialisták a fesztivál egészével kapcsolatban kértek vizsgálatot. Dúró Dóra erre utalva azt hangoztatta, hogy a tíz éve legálisan működő, és egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Magyar Sziget Fesztivállal kapcsolatban semmilyen vizsgálatra nincs szükség. Hozzátette: a Jobbik szerint sokkal inkább arra lenne szükség, hogy a hasonló civil rendezvényeket az állam is támogassa.
Mint fogalmazott, az MSZP nem tud kilépni utódpárti mivoltából, és ha a véleményükkel ellentétes álláspont hangzik el a politikai nyilvánosságban, akkor rögtön hatósági beavatkozást követelnek. A szóvivő szerint az MSZP valójában a szocialisták napról napra előkerülő korrupciós ügyeiről akarják elterelni a figyelmet. Dúró Dóra a Hetekben megjelent állításokkal kapcsolatban idézte Zagyva György Gyula az atv.hu-n megjelent nyilatkozatát. Eszerint a Jobbik parlamenti képviselője helyreigazítást követel, és rágalmazás miatt feljelentést tesz. Közölte: Zagyva György Gyula szerint "a lap elferdítette a valós tényeket és az elhangzottakat".