Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Mindent meg lehet kapni a piacon, ami karácsonyhoz kell

2024. december 15. 11:25
Minden olyan termékből, ami a karácsonyhoz kapcsolódik kaptak kóstolókat azok, akik szombaton kilátogattak a veszprémi vásárcsarnokba, ahová a piac üzemeltetője, a VKSZ Zrt. szervezett adventi készülődést. A rendezvényre a munkanap ellenére is sokan kíváncsiak voltak, húsvétkor pedig várhatóan folytatja a VKSZ a vásárcsarnoki programját.

A vásárcsarnok területén gyakorlatilag mindent meg lehet kapni, ami a karácsonyi ünnepi asztalra szükséges, vagy ami az otthonok feldíszítéséhez kell. Többek közt ezt is meg szerették volna mutatni a VKSZ-nél, amikor a városüzemeltető cég, egyben a vásárcsarnok üzemeltetője elkezdte szervezni a szombati adventi eseményét

Délelőtt olyan kóstolókat tartottak, ahol a különböző kézműves termékeket – többek közt sajtokat, húsárukat, savanyúságokat, mézeket, szaloncukrokat – a vásárcsarnokban is megtalálható termelők állítottak össze és bárki megízlelhette őket.

A különböző ínyencségek mellett a szervezők gondoskodtak arról is, hogy a karácsonyi készülődés jegyében a gyerekeknek interaktív, kreatív elfoglaltságot találjanak. Mézeskalácsdíszítés és karácsonyfadísz készítés is szerepelt a programok között. Utóbbiakkal a közös karácsonyfát is fel lehetett díszíteni, amit ugyancsak a vásárcsarnok egyik fenyőfaárusa biztosított.

Idén ez volt a második alkalom, amikor a vásárcsarnokba tematikus kóstolókat és interaktív programokat szervezett a VKSZ. Korábban húsvéti tematikában is találkozhattak ilyennel a piacozók. Ezt folytatva várhatóan 2025-ben is szerveznek majd ilyen eseményeket, amiért érdemes követni a szolgáltató közösségi média felületeit.

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.