Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Navracsics Tibor a riporter szerepében

2025. január 12. 12:56
Navrával Európában címmel indított podcast-sorozatot Navracsics Tibor, amiben – ahogy a miniszter fogalmazott az első adás felkonfjában – ismert és számára jelentős személyekkel járják körbe azt a kérdést, hogy mit is jelent Európa. Földrajzi egységet, kulturális jelenséget, esetleg élmények sorozatát? Az első adásban Demeter Szilárddal a Ceaușescu-féle Romániából tekintettek Európára, azóta pedig az interneten elérhető a podcast második adása is, ahol Hiller Istvánnal, az MSZP egykori elnökével beszélget Navracsics Tibor, aki megkeresésünkre elárult néhány háttérinformációt is az új projektjéről.

„Hiszek a jó beszélgetésekben. Ha egy-egy témáról nyitottan, érdeklődéssel ülünk le beszélgetni, elkerülhetetlenül tanulunk egymástól. Éppen ezért válogattam vendégeket többféle szakmából, területről, politikai oldalról: minél több szempontból vizsgálunk meg egy kérdést, annál többféle képünk lesz. Nekem Európa közel áll a szívemhez, arra voltam kíváncsi, vajon mások hogyan gondolkodnak róla, mennyiben hasonlít az ő Európa-képük az enyémhez, vagy éppen mennyiben különbözik tőle.” – Mondta Navracsics Tibor, amikor új podcastjének elindításával kapcsolatos motivációiról kérdeztük.

Eddig Demeter Szilárd, író, publicista, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, valamint Hiller István politikus, az MSZP korábbi elnöke és egykori oktatási és kulturális miniszter volt a Navrával Európában podcast vendége.

A beszélgetőpartnerek kiválasztásáról,valamint a következő vendégekről Navracsics Tibor így nyilatkozott a Vehírnek: „Beszélgetni fogok a médiából ismert személlyel, zenésszel, képzőművésszel, üzletemberrel, tudóssal. Azért ilyen széles körből, hogy minél több szemszögből rálássunk Európára, a kontinensre, a kulturális örökségre a nézőimmel és a hallgatóimmal együtt.”

Az első évadban 7-8 adást ígért a miniszter kétheti rendszerességgel, körülbelül félórás időintervallumokban, amelyeket elsődlegesen a miniszter hivatalos Youtube-csatornáján tesznek majd közzé, valamint több podcast felületen is elérhetőek.

Magyarországon egyelőre kuriózumnak számít, amikor egy politikus nem a vendég, hanem a kérdező szerepében jelenik meg egy podcastben, azonban ez a jelenség más országokban már nem számít különlegesnek. Az Amerikai Egyesült Államokban Ted Cruz, Texas republikánus szenátornak 271 ezer feliratkozója van Verdict with Ted Cruz című csatornáján, ahol elsősorban közéleti témákat jár körbe vendégeivel. Szintén az USA-ban készített podcastet Pete Buttigieg, az amerikaiak közlekedési minisztere, aki a jövő kihívásairól és lehetőségeiről folytatott eszmecserét. Hazánkban Navracsics Tibor előtt az aktív politikusok közül Ungár Péter (LMP) indított saját podcastet.

vehir.hu
további cikkek
A jó gazdasági teljesítmény után 450 millió forintot kap vissza Veszprém közélet A jó gazdasági teljesítmény után 450 millió forintot kap vissza Veszprém A Versenyképes Járások Program elszámolását követően 450 millió forint kerül vissza Veszprémhez: a város a korábban befizetett iparűzési adó-többlet egy részét kapja vissza, amelyet fejlesztésekre fordíthat. A megállapodásról a városházán tartott sajtótájékoztatón számoltak be, ahol Navracsics Tibor, Porga Gyula és Ovádi Péter ismertették a részleteket. 2026. január 8. 15:27 Navracsics Tibor: minden települést megillet az önkormányzatiság joga közélet Navracsics Tibor: minden települést megillet az önkormányzatiság joga Az önkormányzati rendszer reformja semmiképpen nem érintheti azt az alapvető jogot, hogy Magyarországon minden települést megillet az önkormányzatiság joga - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter Budapesten kedden, miután az önkormányzati rendszer módosításáról folytatott konzultációt a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) és a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) vezetőivel. 2026. január 6. 14:04 A Magyar Önkormányzatok Szövetsége 8 pontos javaslattal készül a konzultációra Navracsics Tiborral közélet A Magyar Önkormányzatok Szövetsége 8 pontos javaslattal készül a konzultációra Navracsics Tiborral A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) 8 pontos javaslattal készül a konzultációra a közigazgatási és területfejlesztési miniszterrel; a javaslatok között szerepel az önkormányzatiság alkotmányos megerősítése és a szolidaritási hozzájárulás szabályozásának átalakítása is - tudatta a szövetség az MTI-vel közleményben hétfőn. 2025. december 30. 9:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.