Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Repertóriummal is jelentkezett a Séd

2025. január 14. 21:53
A megszokottakkal ellentétben egyszerre két lapszámot is bemutattak, hiszen az ötvenharmadik lapszámmal egy úgynevezett repertórium is megjelent.

Kedd délután az Eötvös Károly Könyvtár adott otthont a szóban forgó eseménynek, a bemutatót nagy érdeklődés övezte. Géczi János főszerkesztő elsőként az érdeklődő olvasókat, majd vendégeit köszöntötte, így Palágyi Sylvia régészt, Palkóné Jády Melittát, az Eötvös Károly Könyvtár munkatársát, valamint Györgydeák Mátét, grafikust.

Palágyi Sylvia régész Baláca kapcsán kapott kérdéseket, aki Visszatekintés – 120 éve kerültek elő az első leletek Balácán címmel írt cikket a Sédbe. Neve már egybefonódott a balácai római villagazdaság feltárásával, tavaly pedig egykori munkahelye, a Laczkó Dezső Múzeum szervezett számára jubileumi konferenciát. Géczi János az említett eseményről is kérdezte a régészt, aki elmondta, még sok tennivalója van, s egyáltalán nem érzi, hogy átlépte a nyolcvanat.

Palágyi 150-nél is több tudományos értekezést jegyez, valamint még ennél is több fiatal régésznek segített elindulni a pályáján.

Györgydeák Máté és Áfrány Gábor közös médiaprojektjéről, a Herbárium kaleidoszkópról Molnár Erzsébet írt cikket a kritikai lapba: „A tapasztalt, sokoldalú művész, Áfrány Gábor talán fotós múltjának technikai elemeit is jól tudta most kamatoztatni. A fiatal grafikus, Györgydeák Máté pedig a digitális világban való jártasságával emelte a művészi hatást.”, írja a cikk szerzője.

„Ez az új művészi ág, mely szinte mozgatja az egy helyben álló nézőt is a kiállítóteremben, egyre több helyen jelenik meg napjainkban. De kiváló, szakmailag hozzáértő alkotó művészek nélkül nem érheti el célját. Az f|x|r galériában most különleges csoda aktív részesei lehettek a jelenlévők.”

Végül pedig Palkóné Jády Melitta mesélt, hiszen Az Eötvös Károly Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye gyarapodott a tavalyi évben. Melitta Kerékgyártó Barbarával közösen dolgozott a történeten. A gyűjtemény minden olyan kiadványt gyűjt, amely a vármegye történelmét, természeti viszonyait, társadalmi szerkezetét, gazdasági életét, kulturális és művészeti értékeit dolgozza fel, továbbá Veszprém vármegyéhez valamilyen módon kötődő szépirodalmi szerzők írásait.

A Repertórium, ahogy az ötvenharmadik lapszám, szintén elérhető elektronikus formában. A 2015 és 2024 közötti időszakot magában foglaló gyűjtemény a Séd folyóirat összevont tartalomjegyzéke, ami a szerzők neve alapján rendezett ábécésorrendben van.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Vehír Borszalon Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Van, amikor nem kell megvárni a naptár szerinti piros betűs ünnepet a koccintással. Egy palack kiváló bor megbontásával magunk is ünnepet teremthetünk. A december 12-ei Vehír Borszalon pedig kiváló alkalmat kínál erre bárkinek. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52 Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról CODE Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról A Kabóca Bábszínház közel negyedszázados szakmai munkájával régóta meghatározó kulturális szereplője Veszprémnek, míg a CODE Digitális Élményközpont a város legújabb innovatív helyszíneként ötvözi a technológiát és a művészetet. A két intézmény idén közösen álmodta meg A jégbarlang éneke című előadást, melynek kulisszatitkairól Szántó Viktóriát, a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyettese beszélt. tegnap 13:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.