Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nagy érdeklődés övezte a Veszprémi Érseki Főiskola nyílt napját

2025. január 16. 14:50
Szerdán tartotta nyílt napját a Veszprémi Érseki Főiskola; a részletes szaktájékoztatók mellett érdekes előadások tarkították a napot.

Elsőként Sebestyén József, az intézmény rektora köszöntötte az érdeklődő, leendő hallgatókat, majd kisebb történelmi kitekintéssel élve világossá tette, milyen előzménytörténete van a szóban forgó főiskolának. A Veszprémi Érseki Főiskola jogelődje 1711-ben kezdte meg működését papnevelő intézetként, és rövidebb megszakításokkal 1952-ig fogadta a szeminaristákat.

Az intézmény 1991-ben alakult újra, méghozzá azzal a céllal, hogy hitéleti, majd 1995-től szociális szakemberek képzésével járuljon hozzá az egyházmegye, valamint a helyi társadalom szellemi, morális és szociális megerősödéséhez.

A rektor a jövőről is beszámolt: a 2022-ben bevezetett tehetségmentor, illetve mentálhigiénés, karriertanácsadási és pályakövetési szolgáltatások kiterjesztését tervezik. A VÉF további célja, hogy a keresztény kultúrára és antropológiára épülő képzésivel hozzájáruljon a régió szociális és egészségügyi ellátórendszerének megerősítéséhez. Sebestyén József a főiskola képzési területeinek szakjai, valamint tervezett szakjainak megnevezésével zárta gondolatait. Eszerint:

Hitéleti területen:

katekéta-lelkipásztori munkatárs BA és hittanár-nevelőtanár

Társadalomtudományi területen:  

szociális munka BA és MA, illetve szociálpedagógia BA

Pedagógusképzési területen:

csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakokon

Orvos- és egészségtudományi képzési területen tervezik:

ápolás és betegellátás BSc-szak elindítását

A rektor a campus tudnivalóiról is említést tett, annak kollégiumi, könyvtári, éttermi lehetőségeiről, de a különböző közösségi terek, szolgáltatóközpontok is szóba kerültek. A Veszprémi Érseki Főiskola méretéből adódik, hogy rendkívül alkalmas a családias légkör megteremtéséhez, ugyanakkor közösségi terei lehetőséget nyújtanak nagyobb lélegzetvételű események megvalósítására is.

A továbbiakban a szakfelelősök beszéltek a felvételihez szükséges kritériumokról, kedvet csinálva a képzéshez. A Veszprémi Érseki Főiskola pontos képzésleírását itt találja.

Szabó Eszter
Vámosi Patrik
további cikkek
Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik közélet Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön. 2026. április 9. 13:22 Fiatalok a változás élvonalában – digitális oktatás, közösségi felelősség és valódi párbeszéd az UNICEF programjában oktatás Fiatalok a változás élvonalában – digitális oktatás, közösségi felelősség és valódi párbeszéd az UNICEF programjában A mai fiatal generációt foglalkoztató kérdések sokrétűek, mégis világosan kirajzolódik néhány közös pont: a mentális egészség megőrzése, az iskolai közeg biztonsága, a túlterheltség csökkentése, valamint a fenntartható jövő iránti igény. Ezek a témák nem csupán elméleti síkon jelennek meg, hanem nagyon is konkrét problémaként élnek a diákok mindennapjaiban. 2026. április 10. 13:39 Rekordszámú jelentkezés a Pannon Egyetemre oktatás Rekordszámú jelentkezés a Pannon Egyetemre Erősödő jelentkezési adatok, bővülő hallgatói támogatások és rangos díjjelölések – ezek voltak a Pannon Egyetem sajtótájékoztatójának középponti témái, melyre az intézmény A épületében került sor. 2026. március 27. 15:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.