Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Zavarja-e, hogy balkezes?

2010. augusztus 13. 0:32 // Forrás: Ódor/Janni
A középkorban még boszorkánynak nézték volna őket, ma már csak különlegesnek számítanak a többiek között.


Sebe István

 Sebe István, vegyész
Mindig meglepődnek azon, hogy balkezes vagyok. Édesapámnak mondták, hogy át kellene szoktatni a jobb kezem használatára, de nem próbálták meg. Nem olyan éles a határ a jobb és a bal oldal között, tehát nekem is vannak olyan dolgaim, ahol a jobb kezemet használom. Valószínűleg azért, mert minden erre van kitalálva. A mindennapokban nem zavar ez különösképpen, bár a laboratóriumi eszközök nagy részét könnyebb jobb kezesekre szerelni, mivel nagyon kevés a bal kezes.


Tóth Loon

Tóth Loon, színész
Kevés az igazi balkezes, én nem vagyok az. Lényegesen ügyesebb vagyok a bal kezemmel, de képes vagyok megtanulni dolgokat a jobb kezemmel is. Például nagyon kínos lehet étteremben, ha valaki nem tudja fordítottan megtanulni az eszközök használatát, vagy elég csak az írásra gondolni, ami jobb kézre van kitalálva. Színpadon úgy dolgozom, mintha én is jobb kezes lennék, hacsak nem kapok az ellenkezőjére utasítást. A társadalmi berögződéseket is meg kell tanulni, például a kézfogást, mivel senki nem a bal kezét használja ilyenkor. Ezekkel együtt kell élni, de ma már lényegesen könnyebb, hiszen gyártanak bal kezes eszközöket is.


Gulyás Péter

Gulyás Péter, az MKB Veszprém KC magyar válogatott kézilabdázója
– A szüleim még egészen kisgyermek koromban próbálkoztak azzal, hogy átszoktassanak a jobb kezem használatára. A gyerekorvosom azonban kérte, hogy ezt ne tegyék, hiszen ritkaság a balkezesség, s egyszer még hasznomra válhat. Általános iskola nyolcadik osztályában vált világossá előttem, hogy mennyire igaza volt, hiszen a kézilabdában ez óriási előny. Egyébként teljesen balos vagyok: mindent ezzel a kezemmel művelek, sőt ballábas is vagyok. Soha semmilyen hátrányom nem volt ebből, inkább ajándékként fogom ezt fel.


Csiszér Zsuzsi

Csiszér Zsuzsi, festő
Szerint a világnapot a jobbkezesek találták ki, mert a balkezesek biztosan nem ünneplik magukat. - Az családban mindenki balkezes, igaz a lányom csak félig. Édesanyámat még átszoktatták a jobbkezére, a körmeire "iskola- pálcával" suhintottak az óra megkezdése előtt, még a hatvanas években. Zsuzsit már nem szoktatták le róla, előnynek viszont nem mondaná a balkezességet. - Nekem ez a normális, persze belőlünk van kevesebb, de nem ettől vagyunk különlegesek. Minden ember különleges, és annak kell, hogy érezze magát. A tehetség szintén nem ettől függ, a festő barátaim, mind jobbkezesek.


Mártony Zsuzsanna

Mártony Zsuzsanna, énekművész
Nagynénjét, és barátnőjét szintén átszoktatták jobb kézre. – Nagycsoportos ovis koromig jobbkezes voltam, most pedig az íráson kívül mindent jobb kézzel csinálok. Amikor zongorán tanultam játszani, gyakran hangosabb volt a kíséret, mint a dallam, mert a jobb kéz játsza a dallamot, a bal pedig a kísértet. Sem előnye, sem hátránya nem származott balkezességéből. Szerinte a balkezeseknek a jobb agyfélteke működés szempontjából uralkodóvá, dominánssá válik a bal fölött, és mivel a jobb agyfélteke irányítja az érzelmeket, emiatt lehet a művészek között sok a balkezes.

vehir.hu
további cikkek
Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.