Pályafutását a Pinceszínházban kezdte amatőr színészként, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, ahol kezdetekben segédszínész, majd színész és rendező vált belőle. 1994 és 2008 között a Katona József Színház társulatának tagja volt, ő rendezte többek között a Portugál című előadásukat, ami a színház történetének leghosszabb ideig futó, közönségkedvenc előadása volt.
2008-ban megalapította a Sanyi és Aranka Színházat, melynek igazgatója, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen pedig adjunktus volt.
Lukáts Andort a Katona József Színház saját halottjának tekinti.