A képviselők mintegy fele most került be először a Parlamentbe – derül ki a Policy Solutions politikai elemző és tanácsadó intézet elemzéséből, melyben a 386 új parlamenti képviselő végzettségét, előéletét vizsgálják.
Az elemzés rámutat arra, hogy a parlamenti képviselők nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően iskolázottnak tekinthetőek: tízből kilenc képviselőnek felsőfokú végzettsége van. Kismértékű eltérést láthatunk a baloldal-jobboldal törésvonal mentén: az MSZP és az LMP képviselőinek ugyanis (egy kivétellel) mind van felsőfokú végzettségük, míg a jobboldali pártok soraiban összesen több mint harminc képviselőnek csak alap- vagy középfokú végzettsége van.
A Fidesz sorait alapfokú végzettségű, szakközépiskolát, sőt szakmunkásképzőt végzett képviselők is erősítik. Arányaiban a legkevésbé iskolázott frakció a Jobbiké: a 47 fős képviselőcsoport egynegyedének nincs felsőfokú végzettsége.
Annak ellenére, hogy 2010-ben a parlamenti képviselők közel fele lecserélődött, az új Országgyűlésben továbbra is kiemelkedően magas a hivatásos politikusok száma – azaz az olyan képviselőké, akik pályafutásuk közel egészét politikai állásokban töltötték. A hivatásos politikusok számától alig vannak lemaradva az oktatásból, tudományos pályáról érkezők – minden negyedik képviselő tanárként is dolgozott 2010 előtt.
Érdekesség, hogy míg az MSZP-ben a műszaki pályáról érkezettek vannak jelentősen felülreprezentálva, addig a KDNP-ben a jogászok, az LMP-ben pedig – a párt gyökereit is jól mutatva – a civil szférában tevékenykedők. A Jobbik nagytőkeellenes retorikája ellenére – vagy éppen amiatt – relatíve magas azok száma, akik korábban pénzügyi pályán dolgoztak.
