Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. november 10. Réka
Veszprém
6°C
2025. november 10. Réka
Veszprém
6°C

Parkolókat és lakásokat építtetne, a belváros rehabilitációját sürgeti a Híd a Városért

2025. február 14. 11:46
A belvárosi rehabilitáció következő ütemének előmozdítására, az önkormányzati bérlakások számának bővítésére és további parkolóhelyek létesítésére tett javaslatot a Híd a Városért frakciója. 

A képviselőcsoport indítványait Hartmann Ferenc frakcióvezető és Somfai Attila önkormányzati képviselő mutatták be a sajtónak csütörtökön. 

A belváros rehabilitációjának következő ütemével kapcsolatban – ami az egykori SZMT-székház környékét, a buszpályaudvar és a vásárcsarnok területét, valamint a Gyárkertet érintené – azt kezdeményezik, hogy szakemberek bevonásával, a lakosság megkérdezésével döntsenek a területről, írjanak ki ötletpályázatot majd tervpályázatot. Hartmann emlékeztetett: a volt bútorgyár területére már 2005-ben folytak tárgyalások, ám végül nem valósult meg befektetés a területen. Noha az Európa Kulturális Fővárosa program révén kormányzati támogatással tulajdonosi pozícióba került az önkormányzat, a frakcióvezető szerint továbbra sem látszik elképzelés, koncepció a végleges hasznosításról. 

Somfai Attila, Hartmann FerencSomfai Attila, Hartmann Ferenc

A képviselőcsoport az önkormányzati bérlakás-állomány növelését is szorgalmazza. Mint Somfai Attila elmondta, első körben azt kell megvizsgálni, hogyan lehetne építés, átalakítás nélkül bővíteni a lakásállományt, akár a magyar államtól ingyenes tulajdonba adás révén kapott ingatlanokkal. Megjegyezte: az önkormányzattól elvont négymilliárd forintos szolidaritási adóból legalább száz önkormányzati lakást lehetne építeni, átalakítani.

A Híd a Városért bővítené a parkolóhelyek számát is, elsősorban a lakótelepeken. Ad-hoc bizottságok létrehozásával vizsgálnák meg, milyen lehetőségek mutatkoznak a Haszkovó és a Cholnoky városrészekben parkolók kialakítására, és ezek milyen költségekkel járnának. Egy konkrét javaslattal is előálltak: a Jutasi úti sportpálya évtizedek óta használaton kívüli, aszfalt burkolatú területét alkalmasnak látják akár ideiglenes parkoló kialakítására, meglátásuk szerint itt 50-100 gépjármű is elférne. 

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Idén is a látogatók döntöttek a legjobbakról a Bakony Expón Bakony Expo Idén is a látogatók döntöttek a legjobbakról a Bakony Expón Vasárnap délután ünnepélyes keretek között adták át a 12. Bakony Expo közönségdíjait a Veszprém Arénában. A vásár idei évében is a látogatók szavazhattak négy kategóriában, hogy eldőljön, kik voltak azok a kiállítók, akik standjukkal, termékükkel vagy vendéglátásukkal a leginkább elnyerték a közönség tetszését. tegnap 18:51 Lassú rajt után biztató jelek a lakáshitelpiacon – az Otthon Start Program még csak most kezd hatni közélet Lassú rajt után biztató jelek a lakáshitelpiacon – az Otthon Start Program még csak most kezd hatni A magyar lakáshitelpiac szeptemberben nem produkált látványos megugrást, noha sokan remélték, hogy az új Otthon Start Program beindítja a keresletet. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint szeptemberben 112,64 milliárd forint értékben folyósítottak új lakáscélú hiteleket, ami gyakorlatilag megegyezik az egy évvel korábbi 113,96 milliárd forinttal, tehát mindössze 1,2 százalékos visszaesést jelent. tegnap 13:47 Szalay-Bobrovniczky: Magyarország HIMARS rakétatüzérségi rendszer beszerzését készíti elő közélet Szalay-Bobrovniczky: Magyarország HIMARS rakétatüzérségi rendszer beszerzését készíti elő Washingtonban folytatott tárgyalásokat a HIMARS rakétatüzérségi rendszer beszerzéséről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A Pentagonban zajlott megbeszélések során a felek egy 3–5 éves időtávban megvalósuló, amerikai kongresszusi jóváhagyáshoz kötött fegyverbeszerzési programról egyeztettek – erről maga a miniszter számolt be a közmédiának a hazafelé tartó repülőúton. tegnap 13:39

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.