Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Fókuszban az áldozatsegítés a Pannon Egyetemen

2025. február 18. 22:29
Az egyetemeknek, így a Pannon Egyetemnek is az egyik kiemelt célja kell, hogy legyen a közjó szolgálata, hangzott el kedden délután a veszprémi felsőoktatási intézményben tartott sajtótájékoztatón, ahol az egyetem vezetői Tuzson Bence, igazságügyi miniszterrel együtt aláírták azt az együttműködési megállapodást, ami a hallgatók igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos ismereteinek és tapasztalatainak bővítését segíti a jövőben.

Elsősorban a Pannon Egyetem Humántudományi Kar két képzésének, a közösségszervezés alapszaknak és a mentálhigiénés közösség- és kapcsolatépítő mesterszaknak a hallgatóit érinti közvetlenül is az a megállapodás, amit hétfőn kötött az egyetem az Igazságügyi Minisztériummal. Ebben lefektették, hogy a jövőben a karon beépítik a képzésekbe mindazt a gyakorlati tudást, amit a minisztérium által az ország tizenhét városában, így Veszprémben is üzemeltetett áldozatsegítő központokban megszereztek a szakemberek az elmúlt években.

Ahogy Dr. Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora megfogalmazta az aláíráskor, az egyetemek átfogó célja kell, hogy legyen a közjó szolgálata, ami kiterjed az oktatási és nevelési tevékenységre, a tudományos munkára, valamint a társadalmi szerepvállalásra is, ami már túlmutat az egyetem falain, pont, mint ebben az esetben is.

Tuzson Bence, Abonyi János és Csillag ZsoltTuzson Bence, Abonyi János és Csillag Zsolt

A mostani együttműködés lehetővé teszi, hogy a képzések tematikáját még gyakorlatiasabbá tegyék és bevonjanak olyan vendégelőadókat is, akik az évek alatt számos tapasztalatot szereztek az igazságügyi szolgáltatások, elsősorban az áldozatsegítés területén. A másik oldalról pedig megteremti a lehetőséget a minisztérium és az áldozatsegítő központok számára, hogy az egyetem tudományos bázisát felhasználva különböző kutatásokat, vagy konferenciákat szervezzenek a témában.

„A büntetőjog elsősorban a bűnt üldözi, de nem szabad elfeledkezni a másik oldalról, az áldozatok megsegítéséről sem.” – Ezt már Tuzson Bence igazságügyi miniszter mondta Veszprémben, aki hozzátette, hogy folyamatos csökkenést mutatnak a bűnügyi statisztikák az országban, a tizenhét áldozatsegítő központot viszont így is egyre többen keresik fel, ahol jogi, pszichológiai, némely esetben pedig anyagi segítséget is kaphatnak azok, akik valamilyen bűncselekmény áldozatai lettek.

„Hatalmas tudásanyag halmozódott fel az elmúlt években ezekben a központokban, amit érdemes megosztani másokkal is, nem utolsó sorban azért, hogy a jövőben is biztosított legyen a szakemberek utánpótlása az áldozatsegítés területén.” – mondta Tuzson Bence.

A Pannon Egyetem nem szigetszerűen tekint a képzésszervezői munkára, hanem minden esetben figyelembe veszik a gazdasági és társadalmi igényeket, ez pedig ugyanúgy igaz a humántudományokra, ahogy a mérnöki képzéseikre is, emelte ki Csillag Zsolt kancellár az aláíráskor.

Végezetül Tuzson Bence elmondta, bízik benne, azzal, hogy a Pannon Egyetem képzésében még markánsabban megjelenik az áldozatsegítés tematikája, ezzel hosszú távon a társadalomba is sikerül elültetni ezt a mentalitást.

Hajas Bálint
Vámosi Patrik
további cikkek
Új korszak kezdődik a magyar üzleti doktori képzésben, ami Veszprémből és Debrecenből egyszerre indult Pannon Egyetem Új korszak kezdődik a magyar üzleti doktori képzésben, ami Veszprémből és Debrecenből egyszerre indult A Pannon Egyetem és a Debreceni Egyetem közösen jelentette be Veszprémben a hazai üzleti doktori képzés, a Doctor of Business Administration (DBA) intézményi szövetségének megalapítását. A bejelentés mérföldkő a magyar felsőoktatásban, hiszen az egész világon dinamikusan terjedő, minőségben a PhD-hez mérhető, de kifejezetten gyakorló vezetőknek szóló képzési forma minőségét ezzel a szövetséggel kívánják megóvni. 2025. november 24. 10:26 A fiatalok legfontosabb döntésében segített a Pannon Egyetem Pannon Egyetem A fiatalok legfontosabb döntésében segített a Pannon Egyetem Ismét nagy érdeklődés mellett tartották meg a Pannon Egyetem nyílt napját Veszprémben. 2025. november 22. 13:01 Élénk párbeszéd alakult ki Hankó Balázs miniszter látogatásán a Pannon Egyetemen közélet Élénk párbeszéd alakult ki Hankó Balázs miniszter látogatásán a Pannon Egyetemen Folytatódott a „Kérdezd a Minisztert!” országos fórumsorozat: kedden délután a Pannon Egyetemre érkezett dr. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, aki a Hallgatói Önkormányzat meghívására vett részt a hallgatói beszélgetésen, majd sajtótájékoztatót tartott az E épületben, a Pannon Köztéren. Már az első percekben látszott, hogy a veszprémi diákok nem félnek élni a kérdezés jogával. 2025. november 18. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.