A nyári kánikula idején másról sem szólnak a híradások, mint arról, hogy rekordokat döntött a forróság, és hogy hogyan védekezhetünk ellene. Persze, amikor már a nyakunkon van a hőség, szinte csak tűzoltásszerűen tudunk tenni bármit is vele szemben.
Érdemes előre felkészülni, és már tél végén, tavasszal beruházni a megfelelő védelmi eszközökbe. Amikor 30 Celsius-fok fölé kúszik tartósan a hőmérő higanyszála, a beltéri hőmérséklet is meghaladhatja a 25 fokot. Ez pedig minden szempontból kellemetlen, fizikailag és szellemileg is megterhelő.
Vannak, akik klímát szereltetnek be, mások ventilátorral próbálnak enyhülést hozni. A legjobb azonban az, ha már eleve nem engedjük felmelegedni a lakást. Ebben lehetnek segítségünkre az Árnyékrendelő.hu motoros redőnyei.
A redőnyök továbbfejlesztett verziói
Az köztudott, hogy a redőnyök védelmet jelentenek a napsugarakkal szemben. Léteznek műanyag, fa és alumínium verziók is, és van közöttük manuálisan, illetve motorral működtethető típus is. Ez utóbbiak abszolút komfortot jelentenek, hiszen gombnyomásra üzemeltethetők. Akár távirányítóval, akár kapcsolóval is le tudjuk őket húzni, meg tudjuk állítani ott, ahol szükség van rá.
Beépített érzékelővel is fel vannak szerelve, így megállnak, ha akadályt észlelnek. Ennek a szerkezetnek az érzékenysége is állítható egyéni preferenciáink szerint. Sőt, még be is lehet programozni őket annak megfelelően, hogy mikor tartózkodunk otthon, mikor süt be a nap, de még azt is, hogy hogyan mozogjanak! Vagyis tökéletesen összhangba hozhatók a modern otthonok egyéb okos megoldásaival.
Energiahatékony és pénztárcabarát megoldás
A nyári hűtésről már írtunk, ugyanakkor télen is jó szolgálatot tesznek a motoros redőnyök. Míg a kánikulában kizárják a meleget, a hidegben bent tartják azt. Ezzel kevesebbet kell klímát használni, illetve fűteni, vagyis pénzt is és energiát is megtakarítunk velük.
Utólag beszerelhető-e a motor a redőny szerkezetébe?
Egyrészt igen, másrészt nem. Ugyanis nem minden redőnybe szerelhető be motor utólag. Ott lehet, ahol stabilak a redőnylécek, nem mozdulnak el oldalra. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor a szétcsúszásgátlásról gondoskodni kell. A legkevesebb nehézséget az alumínium típusoknál jelent ez a feladat.
Ha mellette döntünk, akkor kizárólag szakértőre bízzuk a munkát, mert a redőnypalástot és a tengelyt is el kell távolítani, és a kábelezésre is ügyelni kell.
Néhány megbízható márka
Annak érdekében, hogy hosszú távon kiszolgáljon bennünket a motoros redőny, megbízható márkát válasszunk! Ilyen például a Becker vagy a Somfy is. Ezeket a termékeket megtalálhatjuk az Árnyékrendelő.hu-nál, akik igény esetén telepítik is otthonunkba a kiválasztott berendezéseket, és a karbantartást is vállalják.
