Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Néhány óra alatt két űrbéli törmelék is becsapódott Lengyelországban

2025. február 20. 11:31 // Forrás: Időkép
Egy fényes tűzgömb néhány darabja elérte a földfelszínt Lengyelország keleti területein kedden kora este. Néhány órával később pedig Elon Musk egyik Falcon-9-es rakétájának gyorsító fokozata zuhant vissza a földre, miután nem égett el teljesen a légkörben. Mindkét eset látványos fényjelenséggel járt, amit magyar webkamerák is rögzítettek.

A tűzgömböt ráadásul hangrobbanás is kísérte, a pályája alapján pedig úgy vélik, hogy több darabja elérhette a földet is. Ezt jelenleg magyar amatőrök bevonásával vizsgálják a lengyel szakemberek, írta meg az Időkép.

A tűzgömböt egyébként több magyar webkamera is rögzítette:

Pár órával később, nem sokkal hajnali öt óra előtt az egyik Falcon-9-es rakéta gyorsítófokozatai húztak fényes csíkot az égbolton. Helyi tudósítások szerint a rakéta egyes részei nem semmisültek meg teljesen a zuhanás során, egyik üzemanyagtartály például egy lengyelországi gyár udvarába csapódott. Sajtóinformációk szerint a rakéta újabb Starlink műholdakat szállított a világűrbe.

 

vehir.hu
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.