Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több millió kilométer után elköszöntek a buszvezetők

2025. február 27. 13:03
Farkas Péter és Stupián László, a V-Busz két buszvezetője egy nap különbséggel mentek nyugdíjba. A cég vezetői és a kollégáik kedves gesztussal búcsúztatták őket.

Szerda délután befordult a vasútállomás buszfordulójába egy 4A jelzésű csuklós busz. Ez volt Stupián László egyik utolsó járata, mielőtt nyugdíjba vonult volna a V-Busztól. Egy nappal korábban kollégája, Farkas Péter is megtette az utolsó kilométereket, aki szerdán a cég vezetőivel és több V-Buszos kollégával már ott várták az állomáson a leköszönő sofőrt.

A rögtönzött ünnepségen Polgári István, a V-Busz ügyvezetője köszöntötte a két búcsúzó kollégát, akik mind a ketten a cég első napjaitól, 2019-től az alkalmazásában álltak, majd jelképes ajándékként megkapták azoknak a buszoknak a képeit bekeretezve, amivel nyugdíjas korukig dolgoztak. Sőt, a két jármű kijelzőjén egy személyes üzenet is megjelent a két buszvezetőnek címezve.

Stupián László harmincöt évet dolgozott sofőrként, ahogy portálunknak elmondta, mindig is hivatásként tekintett a vezetésre, főleg azért is, mert édesapja is így kereste a kenyerét, valamint a családban is többen választották ezt a szakmát.

Farkas Péter szintén gyermekkora óta erre a pályára készült. Ő sokáig kamionokat vezetett, majd onnan ült át buszokra, ahol az évek alatt a megtett kilométereket milliós nagyságrendben lehetne mérni. A V-Busznál ő is az indulás óta ott volt, ahogy mondta, ez a munka minden nap tartogat valami újdonságot, az utasokkal pedig kialakul az idők alatt egy bizalmi kapcsolat.

A V-Busznál nem ez az első alkalom, hogy az alkalmazottak összefognak, hogy meglepjék valamelyik kollégájukat. Korábban az egyikük házasságkötésekor jelent meg egy lila színű jármű az Óváros téren, hogy így köszöntsék a házasságkötő teremből kilépő ifjú párt.

Kapcsolódó cikk
20231027_112216 (1)
20231027_112216 (1)
20231027_112216 (1)
Különös lilaszínű vendég a násznép tagjai közt
Nem terveznek új helyi járatos buszmegállót építeni a veszprémi városháza elé, péntek délelőtt mégis egy lilaszínű V-Busz gördült be az épület elé. Az oka egészen egyszerű: a szolgáltató egyik kollégája ekkor mondta ki a boldogító igent a házasságkötő teremben, kollégái pedig így lepték meg.

Polgári István portálunknak elmondta, nagy hangsúlyt fektetnek a V-Busznál a megfelelő munkahelyi légkör kialakítására, ezt pedig az utasok felé is igyekeznek közvetíteni.

Jelenleg körülbelül 140-en dolgoznak a cégnél, ebből 100-an buszvezetőként, a fiatal generáció pedig szerencsére szívesen keresi a lehetőséget, hogy átvegye a nyugdíjasok munkáját. A jövőben időként azért még Lászlóval és Péterrel is lehet majd találkozni valamelyik járaton, hiszen beugrós sofőrként továbbra is szívesen maradnak a V-Busznál.

Képriportunkat az alábbiakban találják az eseményről:

Polgári István (piros kabátban), mellette Farkas Péter és Stupián LászlóPolgári István (piros kabátban), mellette Farkas Péter és Stupián László

Fotók: Kovács Martin

vehir
vehir
vehir
vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.