Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem csak a pillanatot lehet megörökíteni egy képen

2025. március 8. 4:00
Guáth Viktória példája bizonyítja, hogy sohasem késő elkezdeni, vagyis az ő esetében újrakezdeni valamit. A veszprémi művésznő hosszú évek kihagyása után bő tíz évvel ezelőtt ült le ismét az üres papírlap elé, hogy két legjobb barátjával, a színesceruzákkal és akvarellfestékkel megelevenítse emlékeit és érzéseit. Az így megszületett művekből az Agórában nyílt kiállítás.

Guáth Viktóriától rajzszakos általános iskolai tanárként sohasem állt távol az alkotás. Csakhogy, ahogy ő fogalmazott, a Botev Iskolában eltöltött negyven éve alatt azt a kreativitást, amit a rajzolás megkövetel, inkább a gyerekek motivációjára fordította. 2014-ben viszont, főleg családja bíztatására ismét elővette a ceruzáit és ecseteit, azóta pedig több tucat mű látott napvilágot, amelyekkel most a közönség előtt is bemutatkozott az Agóra emeleti kiállítótermébe szervezett tárlaton, ami egyszerűen csak az „Áramlatok” címet kapta.

A csütörtök délutáni megnyitón Kelemen Marcel festőművész vállalta, hogy segíti a közönséget bevezetni Viktória sajátos művészi látásmódjába. Az alkotások ugyanis tökéletesen visszatükrözik azt, hogy egy képpel nemcsak a pillanatot lehet megörökíteni, hanem akár egy folyamatot is.

A harminc kiállított alkotás főleg a természet motívumaiból merít, amelyek ugyan egymásba olvadnak, de sohasem keresztezik egymást tolakodóan. Így pedig hosszan nézve őket segítenek elidőzni abban a hangulatban, amihez Viktória az átélt élményeiből, érzéseiből inspirálódott. Legyen szó egy régebbi túrázásról, vagy egyszerűen a patakban hullámzó vízi növények táncáról.

A művésznő számára a rajzolás vagy festés a nyugalmat és feltöltődést hozza el. Ezt már ő mondta el magáról, hozzátéve, hogy két kedvenc technikája a színes rajzolás és az akvarellfesték. Ezeket tökéletesítette részben korábbi tanulmányaira alapozva, részben különböző workshopokon keresztül, részben pedig autodidakta módon.

Guáth Viktória kiállítását március 31-ig bárki megtekintheti az Agórában.

Hajas Bálint
Vámosi Patrik
további cikkek
A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában kultúra A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább. 2025. december 17. 15:25 Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene kultúra Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene Az elmúlt hetekben sokat olvashattunk arról, hogyan rabolták ki a Louvre-ot és kelt lába számos értékes 19. századi ékszernek – ezúttal azonban éppen az ellenkezőjéről szeretnék beszámolni: egyre gyakrabban fordul elő ugyanis, hogy a rendbontók nem visznek, hanem hoznak alkotásokat a múzeumokba. tegnap 19:09 "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre kultúra "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre Balázs Péter és a Veszprémi Petőfi Színház története számos ponton keresztezi egymást. A veszprémi teátrum társulatának tagjai portálunkon keresztül osztották meg legkedvesebb emlékeiket a pár napja elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészről és rendezőről. 2025. december 16. 22:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.