Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rekordszámú jelentkező a Pannon Egyetem szakjaira

2025. március 13. 11:59
Szerda délelőtt több témában is sajtótájékoztatót tartott a Pannon Egyetem, a ForrásTÉR közösségi helyiségben. Az intézmény többek között együttműködési megállapodást írt alá a Veszprémi Érseki Főiskolával, valamint a Magyar Könyvvizsgálói Kamarával.

Csillag Zsolt, a Pannon Egyetem kancellárja jobbnál jobb hírekkel köszöntötte a sajtó képviselőit, többek között a felvételi eredmények ismertetésével. Az már látszik, hogy rekordszámmal jelentkeztek a Pannon Egyetemre, kiváltképpen a pszichológia-szakra, óvodapedagógus képzésre, programtervező informatikus-szakra, mérnökinformatikus képzésre, valamint gazdálkodás és menedzsment-szakra.

A jelentkezők száma pontosan 5965, ez 14 százalékkal több, mint tavaly; az első helyes jelentkezők száma is 8 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest, ez most több mint 2600.

A kancellár elmondta, jóllátható fejlődésen megy keresztül az intézmény, melynek erős növekedése az elmúlt négy évre tehető. A jó színvonalú oktatás, a népszerű szakok, a minőségi oktatás mind olyan tényező, ami vonzóvá teszi az egyetemet a fiatalok számára, de Csillag Zsolt szerint a város hozzáállása is elhanyagolhatatlan, hiszen a helyi intézmények, vállalatok, partnerek, sikeresen együttműködnek a Pannon Egyetemmel; de természetesen az EKF 2023 sikere és kitartó lendülete is az eredményesség kulcsa.

Csillag Zsolt úgy véli, az egyetemnek kiemelkedő beiskolázási stratégiája, valamint kiváló kommunikációja van. Ezek együttesen oda vezettek, hogy mind nappali, mind levelező, mind önköltséges, mind pedig államilag támogatott képzésen idén érkezett a legtöbb jelentkezés.

Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora büszkén számolt be arról, hogy februárban a Gazdaságtudományi Kar megszerezte a gazdasági felsőoktatásban nemzetközileg legelismertebb és legnagyobb hagyománnyal rendelkező - jövőre 110 éves - AACSB akkreditációt, mellyel bekerült az üzleti iskolák „Premier Ligájába”. A rektor folytatta, a szóban forgó akkreditáció is azt bizonyítja, hogy az intézmény nyitott, mely valódi kapcsolatrendszert épített ki a gazdasági szereplőkkel, s a hallgatók valós üzleti problémák megoldásán dolgoznak.

Abonyi hozzátette, nem véletlen az sem, hogy a sajtótájékoztatónak a ForrásTÉR adott otthont, ahol egyébként többek között pályaorientációs tréningek is zajlanak középiskolásoknak. A helyszínen olyan közfeladatokat szeretnének a jövőben is lebonyolítani, ami hozzájárul a város, valamint az egyetem sikeréhez.

Végül az együttműködési megállapodások aláírására is sor került, elsőként a Veszprémi Érseki Főiskolával, így mostantól közösen dolgoznak az Egészség- és Sporttudományi Kooperációs Központ létrehozásán. Sebestyén József, a VÉF rektora örömmel tekint a közös útra, majd kiemelte, a két intézmény szépen lefedi a város teljes szociális ágazatát. Hozzátette, az Érseki Főiskola csakugyan dinamikusan fejlődik, ami a jelentkezők létszámában is megmutatkozik.

A Pannon Egyetem együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Könyvvizsgáló Kamarával, melynek elnöke, Pál Tibor.

A sajtótájékoztató további témái között szerepelt az Aula Zöld pályázat eredményhirdetése: a B aula bejáratához közeli falról van szó, melynek kicsinosítására, igényes és barátságos átalakítására, mely az egyetem arculatára is rámutat, pályázatot írtak ki. Hamarosan tehát a B épület aulájának fala is a fenntarthatóság témájára fog ráerősíteni. A tervpályázaton Márki Gabriella nyert.

Végül, de nem utolsó sorban a Pannon Egyetem Média Díjának átadása következett, melyet idén Herendi Gábor, a Veszprém Televízió ügyvezető-főszerkesztője kapott.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Megújul és bővül a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola oktatás Megújul és bővül a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola A Veszprémi Tankerületi Központ Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése című projekt nyitórendezvényét március 13-án tartották a szóban forgó intézményben. 2025. március 25. 12:13 Nádasdy Ádám: A tudomány az tudomány, nem fér bele a szenvedély tudomány Nádasdy Ádám: A tudomány az tudomány, nem fér bele a szenvedély Március 19-én a Pannon Egyetem Humántudományi Kar Germanisztikai és Fordítástudományi Intézet konferenciájának plenáris előadója Nádasdy Ádám volt. A nyelvész, költő, műfordító „Nyers vagy modern, formális vagy dinamikus?” című előadására igen sokan voltak kíváncsiak, utána pedig mi is feltehettük kérdéseinket. Beszélgettünk vele fordításról, arról, lehet-e egy nyelvi változás jó vagy rossz, de szóba került például a mesterséges intelligencia is. Villáminterjú. 2025. március 24. 21:41 Tisztújítást tartott a Veszprémi Diák- és Ifjúsági Önkormányzat közélet Tisztújítást tartott a Veszprémi Diák- és Ifjúsági Önkormányzat Kedd délelőtt tartotta tisztújítását a VEDIÖK a Városháza Kossuth-termében, ahol a tagok megszavazták a két új társelnököt, Hertling Petrát és Horváth Esztert. 2025. március 11. 21:35 Humán- és természettudományos napokat tartanak a Noszlopyban közélet Humán- és természettudományos napokat tartanak a Noszlopyban Tematikus napokat rendeznek a Noszlopy Gáspár Gimnáziumban szerdán és csütörtökön. 2025. március 6. 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.