Újabb baleset történt az M7-es autópályán a Balaton felé, ami ismét több kilométeres torlódás okoz, most az érdi tetőnél - közölte az Állami Autópályakezelő Zrt. diszpécsere pénteken az MTI-vel. Keczer Emília elmondta: a reggeli balesethez hasonlóan most is öt autó ütközött. A baleset a 14-es kilométernél történt. Az autópálya belső sávját lezárták, a forgalom a külső sávon és a leállósávon halad ugyan, de a kocsisor így is három-négy kilométer hosszú.
D élelőtt öt-hat kilométeres sor alakult ki az M7-es autópályán Balaton felé a Velencei-tó környékén mert öt autó koccant a 44-es kilométerkőnél.
A diszpécser azt javasolta, hogy aki most indul a Balatonra, inkább az M1-esen menjen, majd pedig Székesfehérvárnál hajtson át az M7-es autópályára.
Az ORFK felhívta a figyelmet arra, hogy az augusztus 20-i rendezvények, a hosszú hétvége és a jó idő miatt a forgalom jelentősen megélénkül, ezért azt kérték az útnak indulóktól, hogy számítsanak megnövekedett motorkerékpáros forgalomra is.
Az ORFK közölte: az ünnepi rendezvényekkel kapcsolatos forgalomkorlátozásokról és útlezárásokról honlapjukon az Augusztus 20. menüpontjuk alatt tájékozódhatnak, az utak forgalmáról pedig Útinform rádiós információi, telefonos utastájékoztatója - a 06-1-3362400 számon - , a www.kozut.hu honlapja, valamint az Állami Autópálya Kezelő Zrt. 06-40/40-50-60 telefonszáma ad tájékoztatást.