Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sulyok Tamás: Tihany ma is viszonyítási pont

2025. március 23. 8:48 // Forrás: MTI
Mi, magyarok ezer éve a Hargitától az Alpokig itthon vagyunk, nekünk Tihany két tornya ma is viszonyítási pont, akárcsak a Szent Korona tetején a kereszt - jelentette ki a köztársasági elnök a Tihanyi Bencés Apátság felújításának lezárása és a Királykripta megáldása alkalmából tartott ünnepségen szombaton.

Sulyok Tamás azt mondta: a Tihanyi Bencés Apátság és annak 11. századi altemploma Magyarország megkülönböztetett szakrális helye, I. András Árpád-házi király nyughelye, ahol immár tudományos vizsgálatokkal is igazoltan I. András és fia, Dávid herceg csontjai pihennek. Itt minden államiságunk kezdeteire emlékeztet - tette hozzá.

A köztársasági elnök úgy fogalmazott: kevesebb alkalmasabb hely van Tihanynál a szembenézésre a történelmünkkel és önmagunkkal. Felidézte: I. András királyra a koronázásakor a mindössze néhány évtizedes Magyar Királyság vezetése várt, és a történelmi szövetség megerősítése a kereszténység és a magyarság között, hogy a nemzetnek reménye és jövője legyen.

Sulyok Tamás (fotó: Veszprémi Érsekség)Sulyok Tamás (fotó: Veszprémi Érsekség)

Még jobban meg fogjuk becsülni hazánkat és helyünket a világban, ha megadjuk a tiszteletet az elődöknek és mindazoknak, akik a magyar szabadságért harcoltak, a magyar kultúrát építették, akik a Kárpát-medence tájainak evangelizációjára tették fel életüket, akik nemzedékeken át családjaik boldogulásáért fáradoztak - jelentette ki Sulyok Tamás.

A templomot alapító I. András uralkodásának 14 évéről szólva azt mondta, a király útját belső és külső háborúk kísérték végig: keresztényellenes pogánylázadás, Gellért püspök és társainak vértanúhalála, a német-római császári hadak többszöri betörése, véres csaták a Dunántúlon és a Vértesben, elsüllyesztett hajóhad Pozsonyban, egyházszakadás Róma és Konstantinápoly között.

Hozzátette: I. Andrásnak a veszedelmes idők ellenére volt ereje folytatni Szent István király művét, nem fordított hátat a fizikai és szellemi építkezésnek, bencés szerzeteseket hívott Tihanyba.
Beszédében Sulyok Tamás kiemelte: Magyarország államiságának kezdetei időben távol vannak tőlünk, de az alapokat jelentik. Az alapozás pedig nélkülözhetetlen nemcsak a ház, hanem a haza esetében is.

A köztársasági elnök I. András sírjánál (Fotó: Veszprémi Érsekség)A köztársasági elnök I. András sírjánál (Fotó: Veszprémi Érsekség)

Ebben az alapozásban mi, magyarok Európa részeként, keresztény országként határoztuk meg magunkat - mondta. Hozzáfűzte: nem hódoltunk meg sem keletnek, sem nyugatnak, és akárhányszor letiportak minket, mindig visszaszereztük szabadságunkat.

Ragaszkodtunk nyelvünkhöz, kultúránkhoz, de értékeket vettünk át mások kultúrájából, és tisztelettel fordulunk feléjük is. Alapvetésünk, hogy békében élünk együtt más nemzetiségekkel – mutatott rá az államfő.

Az ünnepség alkalmából tartott misén Udvardy György veszprémi érsek azt mondta: az a hit, amely nem teremt kultúrát, nem hit. A Krisztusban megismert hit pedig megújulásra késztet - tette hozzá.

Udvardy György érsek (Fotó: Veszprémi Érsekség)Udvardy György érsek (Fotó: Veszprémi Érsekség)

A misét és a Királykripta megáldását követően Mihályi Jeromos tihanyi perjel a magyar középkori történelem és építészet egyik legfontosabb, épségben megmaradt szent helyeként beszélt I. András király nyughelyéről.

Azt mondta: a kormány 7,2 milliárd forinttal támogatta a Tihanyi Bencés Apátság komplex felújítását, amelynek egyik, de történelmileg talán legfontosabb eleme volt a nagytemplom teljes rekonstrukciója.

vehir
vehir
vehir
vehir.hu
további cikkek
486055703_1110059924259303_3257887690104101854_n
486055703_1110059924259303_3257887690104101854_n
486055703_1110059924259303_3257887690104101854_n
Az oltár előtt lett rosszul a menyasszony Az Országos Mentőszolgálat osztotta meg azt a történetet, amikor egy huszonöt éves menyasszony az oltár előtt lett rosszul és esett össze. Szerencsére az ijesztő jelenet happy enddel végződött. tegnap 14:31
magdikonf-8
magdikonf-8
magdikonf-8
Nem lehetett szerzetes, világi apostol lett - konferenciát szerveztek Bódi Mária Magdolna életéről 2017-ben egy kisbusszal vitték el Veszprémből a Vatikánba azt a dokumentációt, aminek megvizsgálása után Ferenc pápa tavaly májusban ismerte el Boldog Mária Magdolna vértanúságát, ezzel együtt a katolikus boldogok sorába emelte. A hivatalos szertartásig már csak egy hónap van hátra, a Veszprémi Érsekség a levéltárral közösen pedig egy konferencián igyekezett közelebb hozni a litéri lány életét és személyiségét az emberekhez. tegnap 21:10
E98A7461
E98A7461
E98A7461
Megújul és bővül a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola A Veszprémi Tankerületi Központ Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése című projekt nyitórendezvényét március 13-án tartották a szóban forgó intézményben. tegnap 12:13
mti4
mti4
mti4
Magyarország ad otthont az Európai Unió legnagyobb katonai gyakorlatának Magyarország ad otthont március 25. és április 10. között a MILEX 2025 elnevezésű nemzetközi katonai gyakorlatnak, amely az Európai Unió (EU) harccsoportjainak szárazföldi műveleti képességeit teszteli.  tegnap 9:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.