Gyermekként mindannyian néztük a focit, játszottunk vele, és szurkoltunk bizonyos csapatoknak. A fiatal futballrajongók gyakran nem is hazai kluboknak, hanem külföldi csapatoknak drukkoltak. Ez érthető, hiszen a nemzetközi labdarúgás minőségibb, ott játszanak a szupersztárok. Nagyjából így volt ez világszerte – minden országban voltak, akik a nemzetközi nagycsapatoknak szurkoltak.
Az idő múlásával ezek a kis szurkolók felnőttek, és maguk is futballisták lettek. Itt kezdődik az érdekes rész – a játékosok a bemutatkozásukkor gyakran állítják, hogy új klubjuknak drukkoltak gyermekkorukban. Az ilyen kijelentésekre általában senki sem figyel, megértve, hogy az újonc egyszerűen csak be akar vágódni az új csapat szurkolóinál, de néha mulatságos dolgok történnek.
Az alábbi cikkben azokra az emlékezetes esetekre tekintünk vissza, amikor a játékosok olyan vallomásokat tettek, amelyeknek senki sem hitt, vagy amelyeket talán jobb lett volna egyáltalán nem kimondani.
A gyermekkori klubválasztás kérdése mindig érdekes pszichológiai játék a játékosok és szurkolók között. A szakértők szerint az új igazolások többsége egyszerűen csak pozitív első benyomást szeretne kelteni. A mostbet casino által készített felmérés szerint a futballdrukkerek 78%-a szkeptikus az ilyen kijelentésekkel szemben, de nem tartják azokat kifejezetten negatívnak, inkább a modern futball marketing részének tekintik őket.
Többszörös gyermekkori szerelem: Alexis Sanchez és Henrikh Mkhitaryan esete
Alexis Sanchez karrierje során legalább három csapatot nevezett meg gyermekkori kedvencének. Amikor a Barcelonához igazolt, így nyilatkozott: "Minden gyermek úgy nő fel, hogy a Barcelonát nézi, és arról álmodik, hogy egyszer ott játszhat. Én is ilyen voltam, a Barcelona az a csapat, amelyben mindig is játszani akartam, és gyermekkoromban szurkoltam nekik."
Amikor azonban az Arsenalhoz szerződött, hangot váltott: "Fiatal korom óta az Arsenalban akartam játszani." Majd amikor a Manchester Unitedhez került egy Mkhitaryannal való csere keretében, ismét előállt egy újabb vallomással: "Gyermekkorom óta mindig azt mondtam, hogy a Manchester Unitedben álmodom játszani."
Egy riporter ekkor a szembesítette is ellentmondó kijelentéseivel: "Korábban azt mondta, hogy a Barcelonához, az Arsenalhoz és a Manchester Cityhez való csatlakozásról álmodott... Most pedig ugyanezt mondja a Manchester Unitedről is?"
Sanchez válasza frappáns volt: "Sok mindenről álmodom." Ezért a válaszért tapsot érdemel, bár manchesteri pályafutása nem sikerült valami fényesre.
Érdekes egybeesés, hogy csere-partnere, Henrikh Mkhitaryan hasonló pályát járt be a nyilatkozataival. Amikor 2013-ban a Sahtar Donecktől a Borussia Dortmundhoz igazolt, kijelentette, hogy az "álma vált valóra". Amikor Dortmundból a Manchester Unitedbe szerződött, közzétett egy fotót a közösségi médiában, amelyen új klubja mezét tartja, a következő felirattal: "Számomra ez az átigazolás egy valóra vált álom."
Amikor aztán José Mourinho megszerezte Alexis Sanchezt, cserébe Mkhitaryanért, az örmény játékos folytatta a sort, kijelentve, hogy "mindig is arról álmodott, hogy az Arsenalban játszhasson." Ebben az értelemben ezek a játékosok tökéletesen illettek egymáshoz.
A rekorder: Robbie Keane és a véget nem érő álmok
Az ír csatár, akit rendszeresen kigúnyoltak a közösségi médiában az ilyen vallomásai miatt, képtelen volt leállni, és szinte minden klubjának szerelmet vallott.
2008-ban Keane megköszönte Daniel Levy-nek, a Tottenham elnökének, hogy lehetővé tette számára a Liverpoolhoz való átigazolást, mondván: "Szurkolóként úgy gondolom, hogy a Liverpoolhoz csatlakozni életem álma, és nem hagyhattam ki ezt a lehetőséget."
Alig egy évvel azután, hogy visszatért a White Hart Lane-re, Keane-t kölcsönadták a Celticnek. "Ez egy igazán nagy klub. Celtic-szurkoló vagyok, és nem kellett sokat gondolkodnom. Mindig is a Celticben akartam játszani."
De Keane itt sem állt meg, 2011-ben kijelentve: "Mindig is az MLS-ben akartam játszani, így számomra ez a vágyak és lehetőségek tökéletes kombinációja."
Még 2000-ben is, amikor az Interhez csatlakozott, Keane azt mondta: "Minden olyan gyorsan történt, hogy olyan, mint egy álom." Úgy tűnik, Keane álmainak száma szinte végtelen, és minden átigazolás esetén emlékezett egy gyermekkori vágyra.
Őszinte vallomás a rivális csapatról: Meshack Mafangula esete
Erről a játékosról kevesen hallottak, de mindenképpen szerepelnie kell a listánkon. Ő gyakorlatilag a teljes ellentéte mindannak, amit a fent említett sportolók tettek. Mafangula meglehetősen bátor megjegyzéseket tett, amikor 2018 nyarán szerződést írt alá az Orlando Pirates csapatával.
Ahelyett, hogy új klubját dicsérte volna, az átigazolás utáni interjúban Mafangula bevallotta, hogy valójában a "Kalózok" fő riválisánál szeretett volna játszani.
"Mindig is arról álmodtam, hogy az ország három legnagyobb klubjának egyikében játszhassak. A Kaizer Chiefs szurkolójaként nőttem fel, mindig is a Kaizer Chiefsben akartam játszani" - mondta.
Nem véletlenül mondják, hogy néha jobb hallgatni. De Meshack legalább igazat mondott. Hogy a többiek őszintén beszéltek-e, az nagy kérdés. Persze, néhány játékos számára a futball csak munka, ezért valóban el tudták képzelni magukat különböző klubokban, de a kevésbé ismert csapatok iránti szerelem történeteiben nehéz hinni.
Fekete-fehér szerelem: Aleksandar Mitrović vallomása
"Ezt a klubot jól ismerik Szerbiában. Azért csatlakoztam a Newcastle-hez, mert fiatal korom óta nekik szurkoltam. Nem tudom, miért, de fekete-fehér színeik voltak, ugyanúgy, mint a belgrádi Partizannak" - mondta a csatár, miután 2018 februárjában a Newcastle-höz igazolt.
A St. James' Parkban töltött két és fél év alatt Mitrović 72 mérkőzést játszott, mielőtt a Fulhamhez igazolt, amely szintén fekete-fehér színekben játszik... Ezután következett egy átigazolás Szaúd-Arábiába. Nem lepődnénk meg, ha Aleksandar azt állítaná, hogy gyermekkorában az Al-Hilalnak is szurkolt.
A "nagy klub" szurkolók: Richarlison esete
A brazil játékos 2018 nyarán 50 millió fontért igazolt az Evertonhoz, miután mindössze egy évet töltött az angol futballban a Watford színeiben.
"Azt akarom, hogy álmaim valóra váljanak itt, Anglia egyik legnagyobb klubjában. Ez egy nagyon nagy klub, Anglia egyik legnagyobb klubja, ahogy már mondtam. Valóban boldog és megtisztelve érzem magam, hogy itt lehetek. Több gólt akarok lőni, több gólpasszt akarok adni csapattársaimnak, és minden lehetséges módon segíteni akarok. A világon mindenki ismeri az Evertont. Amikor fiatalabb voltam, néztem az Everton meccseit, sok időt töltöttem a figyelésükkel."
Liverpoolban Richarlison négy évig maradt, mielőtt a Tottenhamhez szerződött, tehát bőven megtérült a Watfordtól való átigazolása, így az "Irisek" szurkolói valószínűleg nem neheztelnek rá különösebben.
Edzői vallomások: Carlos Carvalhal története
Nem csak a játékosok, hanem az edzők is tesznek hasonló kijelentéseket.
Amikor 2017 decemberében kinevezték a Swansea vezetőedzőjének, Carlos Carvalhal felidézett egy meglepő történetet arról, hogyan jött rá tinédzserként, játékos pályafutása kezdetén, hogy a walesi klub edzése az ő "sorsa". A Swansea volt a 17. edzői állása 20 éves pályafutása során, de állítása szerint a klubbal való hihetetlen kapcsolata már 1983 körül elkezdődött. Nehéz ezt elhinni, nem igaz?
A hízelgés pszichológiája
Mi áll ezeknek a gyakran hihetetlen vallomásoknak a hátterében? A szakértők szerint ez egy komplex marketing és pszichológiai jelenség. A modern labdarúgásban, ahol a szurkolók és a közösségi média reakciói rendkívül fontosak, a játékosok állandó nyomás alatt állnak, hogy kapcsolatot építsenek ki új közönségükkel.
A gyermekkorban gyökerező szenvedély említése gyors módja annak, hogy egy játékos vagy edző jelezze elköteleződését és tiszteletét új klubja iránt. Ez egy olyan érzelmi köteléket sugall, amely túlmutat a pénzügyi szempontokon vagy a karrier-számításokon.
Még ha a szurkolók szkeptikusak is ezekkel a kijelentésekkel kapcsolatban, általában megértik, hogy ez a modern futball része. Valójában sokan szórakoztatónak találják, különösen amikor egy játékos több klubnak tesz hasonló vallomást, mint Sanchez vagy Keane esetében.
A futballvilágban a hűség és a klubhoz való ragaszkodás gyakran relatív fogalmakká válnak, hiszen a játékosok karrierje során sokszor alkalmazkodniuk kell a lehetőségekhez és a piaci viszonyokhoz. Ez a fajta rugalmasság más sportágakban is kulcsszerepet játszik, ahol a versenyzőknek folyamatosan bizonyítaniuk kell rátermettségüket. Jó példa erre a VESC birkózóinak két bronzérme, amely bizonyítja, hogy a kitartás és a megfelelő taktikai döntések minden sportban meghozhatják a várt sikert. Ahogy a birkózásban, úgy a futballban is a legfontosabb az, hogy a sportolók a megfelelő pillanatban a legjobb teljesítményüket nyújtsák, függetlenül a külső körülményektől.
Az igazán érdekes esetek azok, amikor egy játékos őszintén beszél, mint Meshack Mafangula, aki bevallotta, hogy valójában a rivális csapatnak szurkolt. Bár ez kockázatos lépés, néha az őszinteség nagyobb tiszteletet vált ki, még ha kezdetben feszültséget is okoz.
A legtöbb futballszurkoló számára ezek a kijelentések a játék szórakoztató részei maradnak – egy kis színpad, ahol a játékosok próbálják elnyerni új közönségük jóindulatát, gyakran némi túlzással. De ahogy a régi mondás tartja: néha az a legjobb stratégia, ha egyszerűen hallgatsz, és a pályán bizonyítasz – ahol a valódi elköteleződés és szenvedély mindig nyilvánvalóvá válik.
Feltehetnénk a kérdést, vajon a mai fiatal játékosok miről álmodnak, és évek múlva milyen vallomásokat tesznek majd átigazolásukkor. Az egyik dolog biztos: a futballban a gyermekkori álmok gyakran meglepően rugalmasak, és néha megdöbbentően pontosan illeszkednek a legújabb szerződésekhez.
