A pop up jelentése tulajdonképpen nagyon egyszerű. Egy hordozható, könnyen szállítható és összeállítható, de egyben látványos eszközt jelent, amit elsősorban kiállításokon, szakmai konferenciákon, előadásokon és expókon szokás használni. Nyomtatott grafikát tartalmaz, amin vizuálisan lehet kiemelni a márkát, a terméket, szolgáltatást vagy az esemény tematikáját.
Sok helyzetben lehet hatékonyan használni
Jó hír, hogy a Jólnyomjuk.hu csapata kiállításdekoráció összeállításában is hatékonyan tud segíteni. Ennek szerves része a pop up, ami széles körben alkalmazható különböző eseményeken. Idetartoznak a már említett kiállítások, de a vásárok, előadások sem maradhatnak ki. A látványos vizuális megjelenés ugyanis segít odavonzani az érdeklődőket. A szakmai konferenciákon a vállalatok saját termékeiket, szolgáltatásaikat vagy éppen újításaikat mutathatják be. Az expókon pedig a cégek számára fontos, hogy gyorsan és hatékonyan kommunikálják a különböző üzeneteiket.
A sajtótájékoztatókon és PR-eseményeken szintén jelen vannak a pop upok, mivel a háttér vizuálisan támogatja az elhangzó üzeneteket, szlogeneket. A bel- és kültéri promóció, marketing szerves részét képezi, ha éppen egy adott terméket vagy kedvezményt akarunk népszerűsíteni minél inkább figyelemfelkeltő módon. A pop up használata több előnnyel is jár. Könnyebben észrevehetővé válik a vállalkozás a többi kiállító között.
Ha a tervezésre, a színekre nagy hangsúlyt fektetünk, akkor egy informatív pop upot kapunk, ami megragadja a látogatók figyelmét és nagymértékben növeli annak az esélyét, hogy megálljanak a standnál és érdeklődjenek a termékekről, szolgáltatásokról.
Könnyű a pop up szállítása és összeállítása, ahogy azt már a bevezetőben is említettük: nem kell órákon keresztül bajlódni a szereléssel, az egész néhány mozdulat alatt megvan. Kis helyen is elfér, ha éppen nincs használatban. A karbantartási igénye nulla, nincs havi díja, egyszer okosan összeállítjuk és utána hosszú éveken keresztül lehet jelen a különböző eseményeken.
Mi kerüljön a pop upra?
Ez általában a leggyakoribb kérdés a kialakítás során. Természetesen először a megfelelő méretet és típust kell kiválasztani. Vannak roll-up bannerek, amelyek könnyen mozgathatóak, információk kiemelésére például ideális választások. A pop up falak ennél már jóval nagyobb felületet borítanak be, háttérként tökéletesen lehet alkalmazni őket egy-egy interaktív prezentációhoz vagy kommunikációhoz a pultoknál, standoknál.
Élénk, de egyben harmonikus színeket kell használni. A logó és a fő üzenet legyen az elsődleges. Messziről is jól olvashatónak kell lennie a szövegnek, így eszerint válasszunk betűtípust, a zsúfoltságot pedig jobb elkerülni.
Bízzuk szakemberre a kialakítást!
Ha még nincs tapasztalatunk a pop up tervezésében, használatában, akkor nyugodtan kérjük ki a kivitelező véleményét, hogy mi lehet a leghatékonyabb megoldás.