Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Tradíció és izgalmak a szentgáli fogathajtó versenyen

2025. május 24. 23:49
Fogathajtó versenyt rendeztek Szentgálon szombaton, ahová az ország több pontjáról érkeztek versenyzők, hogy összemérjék tudásukat a lovakkal való harmóniájukban és a helyi sportpályán kialakított akadálypálya kihívásaival. A résztvevők és a nagyobb számú közönség is bizonyította, a magyarok tényleg egy lovas nemzet.

Közel harminc fogathajtó állt rajthoz a szentgáli versenyen, ami az Országos Bajnokság szempontjából is fontos esemény volt, hiszen értékes pontokat lehetett szerezni az összesítésben.

Az egész napos eseménynek a szentgáli futballpálya adott otthont, amit erre az alkalomra átalakítottak a fogathajtók technikás akadálypályájává, ahol egyszerre kellett precízen manőverezni a bóják között, közben figyelni a gyorsaságra, ritmusra, teljes összhangban a lovakkal.

Az indulók között több hölgyversenyző is feltűnt, az esemény hangulata pedig visszaadta a fogathajtás ősi tradícióit, ami a magyar folklór szerves részét képezi.

Ezt a hagyományőrzést hangsúlyozta Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is köszöntőjében, aki szintén személyesen látogatott ki az eseményre.

Alábbi képriportunkban bemutatjuk a leglátványosabb pillanatokat:

Galéria
Tradíció és izgalmak a szentgáli fogathajtó versenyen
vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.