Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Olvasónk csak gyanútlanul kilépett az erkélyére, amikor két szempár szegeződött rá

2025. május 27. 11:05
Olvasónk küldte el nekünk azokat a képeket, amiket Veszprémben a Búzavirág utcai otthonának ablakából készített. Elmondása szerint a két erdei fülesbagollyal hosszú perceken át csak nézték egymást, majd a madarak eltűntek a lombok között.

Újabb példáját adta a természet, hogy Veszprém adottságai kifejezetten előnyösek ahhoz, hogy a legkülönfélébb állatfajok jól érezzék magukat városi környezetben is.

Legutóbb erdei fülesbaglyokat fotózott le a kertjében egyik olvasónk, amit szerkesztőségünknek is elküldött.

Önmagában az, hogy a baglyok megjelennek városon belül is, nem ritka. Általában a parkokban szarkák, vagy varjak elhagyatott fészkeibe költöznek be a téli hónapokban, mivel ilyenkor a városi mérsékeltebb mikroklíma, a védett környezet és a bőséges táplálékforrás előnyükre van.

A most lefotózott állatok azonban május végén is jól érezték magukat az egyetemvárosi lombok között.

Az erdei fülesbagoly (Asio otus) az egyik legismertebb bagolyfaj Magyarországon, amely elsősorban erdős, bokros területeken él, de időnként városokban is megjelenik. Közepes méretű, testhossza körülbelül 35 cm, jellegzetességei a tollfülek, amelyek valójában nem a hallószervei, hanem a mimikában és rejtőzésben segítik. Rejtett életmódú, nappal általában mozdulatlanul pihen, éjszaka pedig csendesen vadászik kisemlősökre, például egerekre és pockokra.

vehir.hu
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.