Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A gravitációt meghazudtolva táncolnak a levegőben

2025. június 13. 15:53
A legfiatalabb hat, a legidősebb hetvenéves, aki a veszprémi Légtorna és Légtánc Egyesület kötelékében néha a gravitációt meghazudtolva űzi ezt a művészettel is felérő sportot. Az egyesület múlt hétvégén tartotta hatodik tanévzáró gáláját, ahol most sem volt hiány a látványos produkciókból.

A légtornához és légtánchoz nincs szükség különleges adottságokra. Az alapoktól kezdve, kellő kitartással bárki el tudja sajátítani azt a könnyed, légies mozgást, amit a karikákon, vagy selyemanyagon függeszkedve bemutatnak a légtáncosok. Legalábbis ez a tapasztalata Szöllősi Adriennek, a Légtorna és Légtánc Egyesület alapító vezetőjének, aki párjával 2017 óta oktatja, 2019 óta pedig már egyesületi szinten is képviselik a légtornát és légtáncot.

Mindezt kortól és nemtől függetlenül, amire jó bizonyíték, hogy a legfiatalabbak hatévesek, de van hetvenéves tagjuk is, ahogy férfiak is járnak az órákra, amiknek az ActiCity, valamint a Kossuth iskola tornacsarnoka ad otthont minden héten.

A mostani gálájukat viszont a Vetési Gimnázium még nagyobb csarnokában szervezték meg, ahol közel ötven számot adtak elő a közönség előtt.

Ez volt a hatodik alkalom, hogy ilyen tanévzáró gála keretében megmutatták tudásukat a nagyobb közönség előtt is, miközben egész évben kitartóan gyakorolják a mozdulatokat.

Ahogy Adrien mesélte portálunknak, mindenkivel, aki szeretne csatlakozni hozzájuk az alapoktól kezdik ennek a mozgáskultúrának a tanulását. Először egyszerűbb hammockon kezdik a gyakorlatokat, majd karikán, selymen és végül a rúdon.

Hogy milyen szintű munka folyik a veszprémi légtánc és légtornászoknál, arra jó bizonyíték, hogy volt olyan tagjuk, aki azóta már az artistaképző iskolába is felvételt nyert.

Adrienéket bárki felkeresheti az ActiCity-ben, vagy még többet megtudhat róluk a hivatalos Facebook-oldalukon.

Fotók: Pesthy Márton

vehir.hu
további cikkek
Felgyorsultak az események a Sándor-palotában közélet Felgyorsultak az események a Sándor-palotában Sulyok Tamás köztársasági elnök szerdán a Sándor-palotában fogadta a parlamentbe jutott pártok vezetőit. Az államfő a választásokon győztes Tisza Párt elnökét, Magyar Pétert kéri fel kormányalakításra, a megbeszélésen azonban a leendő miniszterelnök az elnök távozását sürgette. A nap folyamán a leköszönő kormánypártok vezetőivel is egyeztetett az államfő, míg a Mi Hazánk Mozgalom óvást nyújtott be az eredményekkel kapcsolatban. tegnap 16:29 686 milliónyi probléma a Kutyapártnál közélet 686 milliónyi probléma a Kutyapártnál „…lehet, hogy jót tenne az országnak, ha egyszer lenne egy olyan választás, ahol a többség nem valaki ellen adja le a szavazatát, hanem valakire.” – Írta Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke a Facebookon, aki kutyapártos iróniával, de kellő komolysággal foglalta össze a párt helyzetét azután, hogy az egy százalékot sem sikerült elérni a választáson. tegnap 11:49 Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze közélet Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze Az egyértelmű választási eredményre tekintettel a köztárasági elnök Magyar Pétert előzetesen tájékoztatta arról, hogy az Alaptörvényben meghatározott feladatainak megfelelően az Országgyűlés alakuló ülésén hivatalosan is őt fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre – írta Sulyok Tamás államfő a Facebook-oldalán szerdán. tegnap 11:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.