Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Küldetés és fejlődés– Diplomaátadó a Veszprémi Érseki Főiskolán

2025. július 4. 22:16
Péntek délelőtt ünnepi hangulat töltötte meg a Veszprémi Érseki Főiskola dísztermét: hatvan végzős hallgató vehette át diplomáját a graduális és szakirányú képzések lezárásaként. Az esemény azonban jóval több volt egy szokványos ünnepségnél – tanúságtétel volt hitről, szolgálatról és az emberi méltóság középpontba állításáról.

Az ünnepi ceremóniát dr. Udvardy György veszprémi érsek-metropolita nyitotta meg. „Az ünnepet a Jóisten készíti számunkra, mi pedig a körülményeit próbáljuk ünneppé tenni, de a tartalma, az üzenete Istentől jön” – fogalmazott az érsek. Hangsúlyozta: az egyházi fenntartású főiskola az evangéliumi küldetés terepe, ahol az oktatás, képzés és közösségformálás nem pusztán tudás átadása, hanem küldetés.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere külön köszönetet mondott azoknak a fiataloknak, akik évekkel ezelőtt egy „nem slágerhivatás” mellett tették le voksukat. „Nincs egészséges társadalom olyan emberek nélkül, akik észreveszik, kik szorulnak segítségre. Komoly próbatételeken mentetek keresztül, de közben morális példát kaptatok – és ez elengedhetetlen a hivatásotokhoz. A közösség legnagyobb feladata, hogy senki ne érezze magát egyedül. Ti ezt a küldetést vállaltátok” – mondta, megköszönve a családok támogatását is.

Polgárdy Imre, a Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke hangsúlyozta, hogy a társadalom perifériáján élők – a hajléktalanok, az idősek, a szenvedélybetegek – mellé állni fontos misszió. „Aki másokat szolgál, segít, és soha nem kérkedik vele – az az igazi nagy ember. Önök ilyen útra lépnek most.”

Prof. dr. Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora méltatta a főiskola munkáját, és felhívta a figyelmet a holisztikus látásmód fontosságára: „A valóság árnyalt megközelítése segít a szakmai és emberi előmenetelben. A katolikus intézmények nemcsak a tudás átadására, de a hit, remény és szeretet felemelő valóságának megismertetésére is törekednek.” Három erényt emelt ki: tárgyilagosságot, bátorságot és felelősségtudatot – ezek mentén javasolta a friss diplomásoknak, hogy világítsanak rá a tévhitekre és hamis ideológiákra.

Valler Ilona, a Csolnoky Ferenc Kórház ápolási igazgatója is köszöntötte a végzősöket, külön kiemelve, hogy szeptembertől új szakkal bővül a főiskolai paletta: elindul az ápolás és betegellátás alapszak. Arra kérte a végzős hallgatókat, használják felelősséggel tudásukat.

Dr. Sebestyén József, a Veszprémi Érseki Főiskola rektora beszámolt az intézmény kiemelkedő tanévi eredményeiről. „A 2024/25-ös tanévre 332 hallgató iratkozott be, közülük több mint kétszázan új beiratkozóként kezdték meg tanulmányaikat. Ez önmagában is örvendetes, de ennél is fontosabb, hogy a főiskola új szintre lép társadalmi szerepvállalásában.” Hangsúlyozta: az újonnan induló ápoló képzés történelmi lépés a város felsőoktatásában, és külön köszönetet mondott dr. Czinkotay Frigyesnek és Valler Ilonának. 

Az ünnepség megható mozzanata volt, amikor Gyenes Viktor, a Litéri Református Általános Iskola igazgatója, a főiskola óraadó oktatója és szakfelelőse címzetes főiskolai docensi kinevezésben részesült.

A hallgatók nevében Hütter Viktória hittanár-nevelőtanár szakos hallgató búcsúzott az alma matertől, míg Damásdi Márton, szociális munka szakos hallgató a végzősök nevében köszönte meg az intézmény nyújtotta szellemi és emberi gazdagodást.

A kulturális műsort a Balatonfüredi Ferencsik Kamarakórus szolgáltatta, emelve ezzel az ünnepély fényét. 

Szabó Eszter
Vámosi Patrik
további cikkek
Megbecsült család a Bárczi közössége közélet Megbecsült család a Bárczi közössége Megrendezte hagyományos éves gálaműsorát a Bárczi Gusztáv iskola pénteken az Agórában. A művelődési ház színpadán a gyerekek megmutathatták tudásukat és tehetségüket a nézőteret zsúfolásig megtöltő családtagoknak. 2025. november 29. 14:34 Hogyan születik a sikeres fiatal? oktatás Hogyan születik a sikeres fiatal? A KIM – Nemzeti Pedagógus Kar szakmai konferenciáját a SÉF iskolában rendezték meg csütörtökön, ahol Kövesdi Anett, a Veszprémi Szakképzési Centrum főigazgatója részletesen bemutatta, milyen komplex és sokrétű tehetséggondozási rendszer működik a vármegyében. A rendezvényen általános iskolai és szakképzési intézmények pedagógusai, vezetők és szakemberek vettek részt, hangsúlyozva: Veszprém vármegye oktatási közössége valódi, egymást támogató szakmai hálót alkot. 2025. november 28. 12:03 Itthon tartani a tehetséges fiatalokat! közélet Itthon tartani a tehetséges fiatalokat! A Külgazdasági és Külügyminisztérium által létrehozott Magyar Diplomáciai Akadémia 2024 nyarán indította el középiskolásoknak szóló Start Akadémia PályaPanoráma Programját, amelynek célja olyan, nemzetközileg is versenyképes, komplex tudású fiatalok támogatása, akik a jövőben a külügyekben, az államigazgatásban és a vállalati szektorban is magabiztosan helytállhatnak. A program kiemelt törekvése, hogy a diákok felismerjék a hazai felsőoktatásban és a magyarországi karrierutakban rejlő lehetőségeket, és ne feltétlenül külföldön keressék jövőjüket. Csütörtökön Veszprémbe is ellátogatott ez a program. 2025. november 27. 22:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.