Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Már nem feltétlenül luxus a magánóvoda Veszprémben?

2025. július 10. 7:28
Sokan úgy gondolják, hogy egy magánóvodát vagy -bölcsődét biztosan nem tudnának megfizetni, hiszen erre csupán az igen jó anyagi körülmények között élőknek van lehetősége. De vajon valóban így van ez? Utánajártunk, hogy milyen havi térítési díjakat kérnek ezekben az intézményekben, és mit nyújtanak ezért cserébe? Valamint megnéztük azt is, milyen lehetőségei vannak a veszprémi kisgyermekes szülőknek, ha ebben gondolkodnak?

Magyarországon az idei nevelési év adatai szerint közel 325 ezer gyermek jár óvodába, ebből körülbelül 25 ezer magánoviba. Azaz nagyjából a szülők 7-8 százaléka dönt úgy, hogy valamilyen privát fenntartású intézménybe íratja gyermekét. Az elmúlt években egyébként ez a szám folyamatos, lassú emelkedést mutatott: a 2000-es évek elejéhez viszonyítva napjainkban mintegy 5–7 ezerrel vannak többen az államihoz képest különlegesebb bánásmódban részesülő gyerkőcök. Ez részben annak köszönhető, hogy nőtt az ilyen jellegű lehetőségek száma, részben pedig annak, hogy egyre több szülő lát nagyobb perspektívát az egyedi, kisebb csoportos nevelésben.

Miért választanak egyre többen magánóvodát?


Azok a szülők, akik tudják vállalni a térítési díjakat, jellemzően a gyermekükre jutó nagyobb figyelem, a rugalmasság és a szolgáltatások sokszínűsége miatt választják a családi bölcsődét, illetve a magánóvodát.


Előbbi esetében egy csoportban maximum 7 fő lehet (illetve 8, amennyiben van egy testvérpár is), és legalább két, szakképesítéssel rendelkező gondozó foglalkozik a kicsikkel.

Utóbbira ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az állami fenntartású óvodákra, a gyakorlat azonban lényegesen eltér. Az államiban a csoportlétszám felső határa 25 fő, amely túljelentkezés esetén akár 30-ra is növelhető, és az óvodapedagógus mellett egy dajka vagy egy pedagógiai asszisztens dolgozik. Ezzel szemben a magán fenntartású intézményekben sokkal kisebb, jellemzően 10–15 fős csoportok működnek, és több pedagógus foglalkozik a gyermekekkel. Ez a létszám- és személyzetbeli különbség biztosítja, hogy a lurkókra több figyelem jusson, és a nevelési módszerek is sokkal rugalmasabban, egyénre szabottan alkalmazhatók így. A nagyobb odafigyelés, törődés mindenképpen nagy vonzereje ezeknek a bölcsődéknek, óvodáknak, de emellett még számos egyéb szempont is közrejátszik a választásnál.

Ilyen a minőségi étkezés biztosítása: az egészségtudatosság jegyében állítják össze az étlapot, az egyéni étrendek kielégítésére is több lehetőség van, és akár többféle fogás közül is választhatnak a gyerekek. Nagyobb hangsúlyt kap a környezettudatosság is: kevesebb műanyag csomagolást használnak, és előnyben részesítik a helyi, szezonális alapanyagokat.

A programok, szolgáltatások is szélesebb körűek: elérhető például olyan idegen nyelvi nevelés, amely játékos formában, akár anyanyelvi pedagógus közreműködésével zajlik. Modern digitális eszközöket is alkalmaznak a tanulásban, például interaktív táblákat és oktatási alkalmazásokat.

A magánovikban segítik a gyermekek egyéni képességeinek kibontakoztatásátA magánovikban segítik a gyermekek egyéni képességeinek kibontakoztatását

Emellett különféle fejlesztő foglalkozásokat is kínálnak, mint például logopédia, mozgásfejlesztés vagy kognitív készségfejlesztés, amelyek segítik a gyermekek egyéni képességeinek kibontakoztatását és a tehetséggondozást. A kreatív és művészeti tevékenységek, valamint a mozgás terén is gazdag a választék: úszás, torna, jóga vagy labdajátékok szerepelhetnek a napi programban, amellett, hogy sok intézmény saját játszótérrel és sportpályával is rendelkezik.

A szülők rohanó mindennapjainak menedzselését segíti a rugalmas hozzáállás, illetve hogy a magánóvodák általában hosszabb nyitvatartással működnek, és akár a nyári szünetben is biztosítanak felügyeletet.

A családokkal való kapcsolattartás is kiemelt szerepet kap: a legtöbb magánóvoda napi szinten kommunikál a szülőkkel, akár online applikációkon keresztül, fotókkal és rendszeres beszámolókkal.

Magánóvodák Veszprémben

Most pedig nézzük meg, hogy Veszprémben milyen lehetőségeink vannak, ha magán fenntartású óvodát, bölcsődét szeretnénk választani gyermekünk számára!

Funny Kids – kétnyelvű óvoda, innovatív tanulási módszerek

A Funny Kids azoknak a szülőknek lehet a leginkább vonzó, akik gyermekük idegen nyelvi tudását szeretnék megalapozni. A Veszprém melletti Nemesvámoson található angol és magyar nyelvű családi bölcsőde és magánóvoda arra alapozza profilját, hogy a kisgyermekkor különösen érzékeny időszak a nyelvi fejlődés szempontjából. Ilyenkor az agy még ösztönösen képes befogadni és elsajátítani az új nyelvi mintákat, nem tanulás, hanem utánzás és aktív nyelvhasználat révén.

Az óvodában a gyerekek játékos, természetes módon találkoznak az angol nyelvvel: az egyik óvodapedagógus magyarul, míg egy másik nevelő folyamatosan angolul kommunikál, így a két nyelv jelenléte mindennapossá, természetessé válik.

Az angol mellett torna, ének-zene, anyanyelvi-, vizuális- és környezeti nevelés, IQ- kuckó készségfejlesztő foglalkozás, valamint igény szerint heti úszás és lovaglás is színesíti a gyerkőcök mindennapjait.

A Funny Kids 7:30-tól 17 óráig tart nyitva. Az óvoda esetében alapítványi hozzájárulást kell fizetni, amely 80 ezer és 105 ezer forint között mozog. A családi bölcsőde díja havonta 91.500 forint, de van lehetőség heti két nap igénybevételére is 68 ezer forintért, illetve lehet választani heti 3 és 4 napos opciót is.

A Waldorf is alternatív óvoda, de csupán az étkezésért kell fizetniA Waldorf is alternatív óvoda, de csupán az étkezésért kell fizetni

Waldorf óvoda – a gyermekben rejlő lehetőségek kivirágoztatása

A Waldorf óvoda klasszikus értelemben véve nem magánóvoda, mivel a veszprémi Vadvirág óvoda tagintézményeként működik, így önkormányzati fenntartású ─ vagyis csupán az étkezésért kell fizetni. Az állami óvodák hagyományos rendszerétől eltérően azonban egy olyan lehetőség, amely a gyermekek természetes fejlődési ritmusát veszi figyelembe a nevelés során. Azoknak a szülőknek lehet igazán szimpatikus, akik a gyermeki egyéniség fontosságát helyezik a középpontba, és a finom terelgetést célravezetőbbnek tartják, mint a direkt fejlesztéseket, illetve készek maguk is aktívan részt venni a közösségben.

A Waldorf óvodában a tapasztalás, a mozgás, a szabad játék és a napi, heti, éves ritmusok segítik a gyermekek természetes fejlődését, biztonságérzetük kialakulását. Az egyes tevékenységeket – mint a rajzolás, a festés, a méhviasz-gyurmázás, az euritmia mozgásos foglalkozás, a közös kenyérsütés, valamint a gyapjúképek készítése – meghatározott rendszerben ismétlik.

Bambino gyermekbirodalom – nyelvoktatás, színes programok

A Babino gyermekbirodalom családi bölcsődéjében és óvodájában a gyerekek napirendjében mozgásfejlesztés és játékos nyelvoktatás is helyet kap. A foglalkozások között hetente egy zenés labdás, komplex fejlesztőtorna is szerepel.

Az angol nyelv tanítása játékok közben, egy erre a célra kidolgozott oxfordi tananyag alapján valósul meg maximum 7 fős csoportokban, 40 perces időkeretben. A gyerekekhez idegen nyelven beszélnek, de az új szavakat, mondatokat magyarul is elmondják nekik. Az angolon kívül az úszás, a lovaglás, a lúdtalp- és a mozgásfejlesztő torna, valamint a néptánc, és természetesen a játszóház is szerepel a csoportok heti rendjében.

A bölcsőde és az óvoda hétköznap 7.30-tól 16.30-ig tart nyitva.

Nyáron napközis táborok vannak, ahol a mozgásos tevékenységek, az angol és a kreatív foglalkozások egyaránt hangsúlyos szerepet kapnak.

A magánóvodai ellátás havi 124.700 forintos díjjal jár, míg a családi bölcsőde díja 89 ezer forint havonta. Az árak az étkezést is magukban foglalják.

Montessori óvoda – a gyermek kíváncsiságára építő fejlődés

Az eddigi Gyermekbolygó óvoda idén szeptembertől átadja helyét a világszerte elismert Montessori-módszer alapján működő bölcsődének és óvodának, ahol kislétszámú (15-16 fős) csoportokban nevelik a gyermekeket. A magánintézmény azoknak a szülőknek lehet jó választás, akik gyermekük fejlesztését a világ önálló és szabad felfedezése révén tartják hatékonynak, és fontos számukra, hogy a kicsi mindezt egyéni ütemben valósíthassa meg.

A módszer ugyanis a gyerkőcök természetes kíváncsiságának felkeltésével fejleszti a szociális és intellektuális képességeket. Az óvodapedagógusok azt a környezetet és támogatást teremtik meg a gyermek számára, amelyből ez a természetes kíváncsiság és tudásszomj a legtöbbet kamatozhat. Önállóságra, segítőkészségre, problémamegoldó gondolkodásra és cselekvésre nevelik a kicsiket, teret adva kreativitásuknak és a játéknak.

Az írás és olvasás korai előkészítése is megvalósul, és olyan speciális eszközöket alkalmaznak, amelyek segítségével a gyermek kudarcélmények nélkül, szabad választásai alapján bontakoztathatja ki képességeit. A térítési díj havi 85 ezer forint.

Fürge Rókalábak – családias környezet, pedagógusi vezetéssel

A Fürge Róka Lábak családi bölcsőde 12 hónapos kortól 3 éves korig várja a gyermekeket, 7.30-tól 16.30-ig. A játék és a mozgás mellett fontos hangsúlyt kap az érzelmi intelligencia mesével történő  fejlesztése, az ének-zene foglalkozások, valamint a környezeti és a vizuális nevelés. A rajzolás mellett homok- és gipszöntés, a különböző gyurmafajták alkalmazása, és a térben való rendezés is a vizuális nevelés részét képezi. A bölcsőde vezetője pedagógusi, fejesztőpedagógusi és tanítói végzettséggel is rendelkezik. A félnapos bölcsőde díja 83 ezer forint havonta, az egész napos pedig 101 ezer forintba kerül.

A fővárosihoz hasonló árak Veszprémben

Ha végignézünk a magyar piacon az árak tekintetében, akkor a Megtakarítás Gyerekeknek szakértői által készített felmérésből kiderül, hogy a budapesti magánbölcsődék díjai 85 ezer és 175 ezer forint között mozognak, a magánóvodák pedig 120 és 200 ezer forint körüli havi díjat kérnek. A vidéki magánbölcsődéknél átlagosan 60 ezer, a magánóvodáknál pedig 60–90 ezer forintos térítési díj a jellemző.

Természetesen ez attól is függ, hogy melyik vidéki városról van szó: Egerben például szinte fővárosi árak a jellemzők (110 ezer és 190 ezer között mozog egy magánóvoda havi díja), Szegeden viszont már 62 ezer, Dunaújvárosban pedig 40 ezer forintért is találunk magán fenntartású óvodát. Persze ezen intézmények jellege, illetve szolgáltatásaik minősége is nagyban befolyásolja az árakat, hiszen nagy különbség van az egyszerű, csupán családias légkört és hagyományos nevelést biztosító ovi, illetve egy olyan intézmény között, amelyik extra szolgáltatásokat, idegen nyelvi képzést és egyéb fejlesztő foglalkozásokat kínál. Veszprémben inkább a fővárosi árakhoz hasonló díjakat találunk, de jó hír, hogy kedvezményesebb, sőt akár díjmentes lehetőségekkel is élhetünk.

Ma már kis ráfordítással is kaphatunk sokat

Számos lehetőség van tehát arra, hogy kiemelt figyelmet, alternatív pedagógiai módszereket biztosíthassunk gyermekünk számára. Ez ma már annyiban nem kizárólag a tehetősebb családok privilégiuma, hogy szélesebb kínálatot találunk az állami óvodától eltérő nevelési szolgáltatások terén. Így a magánfenntartású vagy alternatív módszerű intézmények tekintetében is elmondható, hogy ami kezdetben csak a kiemelkedő anyagi helyzetben élők számára volt elérhető, az ma már sokak számára választható alternatíva ─ és szerencsére ez Veszprémben is biztosított.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.