Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
11°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
11°C

Tovább csökkent a reálkereset januárban

2008. március 19. 10:44 // Forrás: MTI
Tovább csökkent az átlagkereset januárban. A bruttó bérek másfél, a nettó jövedelem 0,2, a reálkereset 6,8%-kal kevesebb, miközben az infláció meghaladta a 7%-ot. A költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete januárban a köztisztviselői illetményalap 5 százalékos növelése mellett 14,6 százalékkal csökkent, a versenyszférában dolgozóké viszont 9,7 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest.

A januári keresetek a közszférában a 13. havi keresetnek csak időarányos részét, nyolctizenkettedét tartalmazták, szemben a 2007. évi bázissal. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó keresete januárban 206,2 ezer forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 179,1 ezer forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 281,6 forintot ért el. A nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 125,1 ezer forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 90,9 ezer forint, a szellemi foglalkozásúaké 162,9 ezer forint.

A költségvetési szférában 710 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 934 ezren dolgoztak. A költségvetési intézményekben összességében közel 5,8 százalékkal csökkent a létszám.

A 215,3 ezer forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 1 százalékkal volt kevesebb az előző év januárinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,2 százalékot tett ki.

(forrás: MTI)

 

 

 

Füssy Angéla
további cikkek
Porga Gyula pár óra alatt összegyűjtötte az ajánlásokat Porga Gyula pár óra alatt összegyűjtötte az ajánlásokat Nem sokkal szombat déli tizenkettő óra után Porga Gyula polgármester a Facebookon bejelentette, hogy össze is gyűjtötte a választási induláshoz szükséges aláírást. ma 13:12 Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés választás 2024 Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz. ma 8:46 Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. tegnap 11:49 1% az esély a világháborúra 1% az esély a világháborúra Dr. Resperger István biztonságpolitikai szakértő Háború és béke címmel tartott előadást a Pannon Egyetemen kedden, ahol Tolsztoj művének elemzése helyett sokkal inkább a világ konfliktusos régiói kerültek terítékre. Ukrajnára, az arab térségre és Tajvanra egyaránt kitért az országosan is elismert szakember, miközben a globális atomháború valós fenyegetésének esélyét is számba vette. tegnap 22:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.