Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Óriási érdeklődés mellett zajlott az ingyenes emlőrákszűrés a Művészetek Völgyében

2025. július 26. 17:49
Már az előregisztráció során teljesen beteltek a helyek a 25-én, Kapolcson tartott ingyenes mammográfiás emlőszűrésre. A Novartis Hungária Zrt. szervezésében megvalósult edukációs és szűrőprogramon közel 70 környékbéli és fesztiválozó nő vett részt, és élt azzal a lehetőséggel, hogy megtegyen egy fontos lépést az egészségéért.

Az olyan szűrővizsgálatok, mint a Művészetek Völgyében megvalósult kezdeményezés, sok nő szemét nyitják fel, hogy saját magára is figyelmet fordítson és eljárjon az életkorának megfelelő szűrővizsgálatokra.

 A gyógyszerfejlesztések eredményeként a mellrák ma már számos esetben hatékonyan kezelhető, gyógyítható, de ez legtöbbször akkor igaz, ha korán felismerik. Ennek pedig alap képalkotó diagnosztikai eszköze a mammográfiás vizsgálat, ami semmiféle előkészületet nem igényel és amellyel még a tünetek jelentkezése előtt felismerhető a betegség.

„A program sikere jól mutatja, hogy ha a szűrést fizikailag és lelkileg is közelebb visszük a hölgyekhez, sokan élnek a lehetőséggel – ezt bizonyítja a tegnapi magas részvételi arány is.

Az ilyen kezdeményezésekkel az a célunk, hogy változást indítsunk el a köztudatban, eloszlassuk a félelmeket, és ráébresszük az embereket a rendszeres szűrések fontosságára – nem csak emlőrák, hanem más daganatos betegség, például méhnyakrák vagy vastagbélrák esetén is”

- mondta el Dr. Hornyák Lajos PhD. főorvos, a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház Onkológia osztályának vezetője.

Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatója kiemelte: „Számunkra mindig is fontos volt, hogy a fesztivál ne csupán szórakozást nyújtson, hanem valódi értéket közvetítsen. Az egyik legfontosabb ilyen érték a kapcsolódás – egymáshoz, a természethez és önmagunkhoz. A tegnapi szűrés lehetőséget adott arra, hogy a nők tudatosan gondoljanak magukra és a saját egészségükre. Örülünk neki, hogy helyet adhattunk ennek a fontos  kezdeményezésnek.”

Dr. Pálinkás László, a Novartis Hungária orvosigazgatója hozzátette: „A Novartisnál azt valljuk, hogy a megelőzés nem az onkológiai ellátás kiegészítése, hanem annak alapja. Büszkék vagyunk, hogy élen járunk a modern terápiák  fejlesztésében, de azt is tudjuk, hogy a legjobb, legkorszerűbb gyógymód is későn jön, ha a diagnózis késlekedik. A tegnapi esemény célja az volt, hogy párbeszédet indítsunk a megelőzés fontosságáról és megmutassuk a nőknek, hogy nincsenek egyedül. Mert a szűrés nem csupán egy vizsgálat – hanem döntés önmagunkról a jövőnkért.”

A vizsgálatokat a MaMMa Egészségügyi Zrt. végezte speciálisan kialakított mobil emlőszűrő állomásán. A helyszínen a tihanyi Levendula Klub, a veszprémi Fagyöngy Egyesület és a Mályvavirág Alapítvány önkéntesei személyes tájékoztatást nyújtottak az érdeklődőknek: Apró Zoltánné a Levendula Klub vezetője így fogalmazott:

"A tegnap hozzánk forduló nők nemcsak a vizsgálatért, hanem a lelki támogatásért is hálásak voltak. Néha nem csupán egy szűrést nyújtunk, hanem egy bátorító pillantást is.

Reitner-Szanyi Anita, a Fagyöngy Egyesület képviseletében hozzátette: „Többen azt mondták: ez volt a lökés, amire szükségük volt. Ha akár csak egy életet megmentettünk azzal, hogy valaki eljött tegnap, akkor már megérte.” „Sokan bizonytalanul érkeznek, és csak lassan nyílnak meg, de ezért vagyunk itt – hogy ne maradjon senki egyedül a félelmeivel” – tette hozzá a nőgyógyászati daganatokkal érintetteket segítő Mályvavirág Alapítvány elnöke, Tóth Icó, méhnyakrák túlélő.

A szervezők kiemelik, hogy a rendelkezésre álló helyek már az előregisztráció során teljesen beteltek, ami jól mutatja, hogy egy barátságos, könnyen elérhető környezet segít legyőzni a félelmet, a halogatást és a „nincs időm” kifogást. A cél, hogy ezek a kezdeményezések ne egyszeri alkalmak maradjanak, hanem irányt mutassanak egy hozzáférhetőbb,  empatikusabb és tudatosabb népegészségügy felé.

vehir.hu
további cikkek
Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa közélet Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa Továbbra is terjed a hepatitis A vírusa, a kézmosás a legjobb megelőzés - írta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. 2025. november 21. 14:49 Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra közélet Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra Mostantól évente beépülő jelleggel húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosít a kormány képalkotódiagnosztikai, ultrahang, CT és MR vizsgálatokra - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerdán. 2025. november 19. 17:30 ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" életmód ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" A veszprémi gyógyászati bolt, amely ma már Budapesttől Győrig fogad pácienseket, egészen más hangulatú hely, mint amit az ember az egészségügyi ellátórendszer szélén megszokott. Belépve nem steril, hűvös kiszolgálás, hanem egy család fogadja az embert – Péller Judit, fia, Császár Péter és a felesége Császár-Németh Petra, –, akik húsz éve építik közösen azt a vállalkozást, amely egy apró üzletből mára az ország egyik legismertebb lábdiagnosztikai pontjává nőtte ki magát. 2025. november 27. 10:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.