Nyugodtan kijelenthető, hogy történelmi pillanat volt a Veszprémi Állatkertben az, amikor nyár elején a flamingók elkezdtek fészkeket építeni a madárröptében. A gondozók akkor még csak reménykedtek, hogy a fészekrakást hamarosan tojások is követni fogják.
A várakozásuk nem volt hiábavaló, a flamingópárok egymást váltva őrizték a tojásokat, mígnem harminc nap után kikelt az első fióka.
A flamingókat mindenki a látványos rózsaszín tollairól ismeri, habár léteznek bíborszínűek is, elsősorban a Karibi-tenger térségében. Az eltérő színeket a flamingók táplálkozása okozza, ha a táplálékuk minél gazdagabb alfa- és béta-karotinban, annál élénkebb színű lesz a tollazatuk is.
A most született fiókákat egyelőre szürkés, finom tollak borítják. Jelenleg még szüleik gondozzák őket, de a legbátrabbak elkezdtek ismerkedni a környezetükkel.
Ennek pedig a látogatók is szemtanúi lehetnek, hiszen a fiókák felnőtt társaikkal együtt a madárröpte kifutóján megpillanthatók könnyen, ha éppen nem szüleik szárnyai alatt pihennek.
A flamingók különleges megjelenésű, társas madarak, amelyek főként rózsaszín tollazatukról, hosszú lábukról és jellegzetesen hajlott csőrükről ismertek. Hat fajtájuk létezik, amelyek Afrikában, Dél-Amerikában, a Karib-térségben, Dél-Európában és Ázsiában élnek, többnyire sekély tavak, lagúnák és sós mocsarak közelében. Színüket az elfogyasztott tápláléktól – például apró rákoktól és algáktól – nyerik, amelyek béta-karotint tartalmaznak. A flamingók rendkívül szociális állatok, gyakran több ezres kolóniákban élnek. Különleges párzási táncokat mutatnak be, a fiókákat mindkét szülő eteti, és a kicsik egy ideig „óvodákban” nevelkednek, ahol több felnőtt vigyáz rájuk. Hosszú lábuk segítségével sekély vízben gázolnak, míg speciális csőrükkel fejjel lefelé szűrik ki a táplálékot a vízből. Bár törékenynek tűnnek, jól alkalmazkodnak a szélsőséges körülményekhez, például a magas sótartalmú vagy forró vízhez. A flamingók látványa számos kultúrában a szépség, az elegancia és az egyensúly szimbóluma.
