Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

III. Károly ereiben tényleg egy kegyetlen uralkodó vére folyik?

2025. augusztus 2. 16:06
A Hunyadi sorozatnak köszönhetően ismét nagyobb ismeretségre tett szert a középkor vérengző uralkodója, a valasalföldi III. Vlad Țepeș, vagy más néven Dracula gróf. Az viszont több embert meglephetett, amikor III. Károly brit király azt állította, hogy rokonságban áll a fejedelemmel.

III. Vlad havasalföldi fejedelem a XV. században élt és a mostani Románia területén elterülő tartomány vezetője volt. Nehéz gyermekkora volt, mivel apja, Sárkány Vlad – azaz Vlad Dracul, a Dracula név is innen, az édesapától ered – már fiatal korában eladta II. Murád Oszmán szultánnak, ami után Tokat kastélyában tartották fogva. Szabadulása után, 1456-ban sikeresen megszerezte a fejedelmi címet és kemény uralkodásba kezdett. A „Karóbahúzó” (románul: Țepeș) jelző is innen származik neve előtt, ami a kivégzési módszerére utal, amit előszeretettel használt, minden vélt és valós ellenfele ellen.

Népe módszerei ellenére egyszerre rettegett tőle, de ugyanúgy tisztelte is. Bár a kegyetlenségéről sok szó esik, ez inkább arra utal, hogy kemény kézzel tartott rendet, emellett sok román szemében nemzeti hősnek számít, mivel többször is sikeresen megvédte a támadásoktól a tartományát.

Vlad Tepes ábrázolásaVlad Tepes ábrázolása

Termetéről II. Pius pápai követe így írt:

„Termete nem magas, de igen izmos és erős, külsőre kegyetlen és félelmetes, sasorra igen nagy, tág orrlyukakkal, arca pedig sovány és sápadt, hosszú szempillái tágra nyílt kék szemeit övezték, fekete és sűrű szemöldöke fenyegetővé tette nézését, bajuszán kívül arcát és állát borotválta. Kiugró homlokcsontjai növelék fejének méreteit. Magas tarkóját bikáéhoz hasonló nyaka kötötte széles vállaihoz, melyre fekete, göndör hajfonatok hullottak.”

Megszámlálhatatlan érdekesség is kering Vladról a fennmaradt legendáknak köszönhetően, amelyek közül némelyek tudományos tényekkel alátámaszthatóak, sokuk viszont egyáltalán nem bizonyítható. Az utóbbira példa Dracula vára is, ami ma népszerű látványosság Erdélyben, ugyanakkor a történészek többsége azt állítja, a gróf sosem, vagy csak nagyon ritkán járt Törcsváron.

A Hollywoodot megihlető vámpírkultusz eredetét is hozzá kötik, elsősorban véres tetteiből ihletve. Valójában természetesen nem volt vámpír, viszont egy másik, híres állítás szerint a fejdelem vért könnyezett és ez már sokkal közelebb áll a valósághoz. Vlad Tepes ugyanis egy ritka betegségben szenvedett, aminek a neve „haemolacria”. Ennek a rendellenességnek a sajátos következménye, hogy a betegségben szenvedők könnyezéskor egyfajta vérrel kevert könnyeket hullajtanak.

A brit családi ághoz visszatérve, III. Károlyról köztudott, hogy többször ellátogatott már Erdélybe, ahol Szászfehéregyházán egy hangulatos birtokot is vásárolt már magának, valamint egy alapítványt is létrehozott. Általában pár napot mindig eltölt itt, már közel húsz éve.

III. Károly erdélyi birtokaIII. Károly erdélyi birtoka

A People magazin írt arról, hogy egy 2014-es gálavacsorán a brit uralkodó Luke Evans walesi színésznek lelkesen arról kezdett el mesélni, hogy ő ténylegesen rokoni kapcsolatban áll a színész által „Az ismeretlen Drakula” című filmben játszott Vlad Țepeșel. A brit király egyébként egy másik, 2011-es TV showhoz kapcsolódóan is megszólalt, ahol szintén arról beszélt, hogy családfáját sok generációra visszavezetve az derül ki, hogy ő bizony III. Vlad leszármazottja.

Gombos Ákos

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.