„Nekünk a falu nem a múlt, hanem a jövő” – fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve: a programot a baloldali kormányok vidékromboló tevékenységét követően indították el azzal a szándékkal, hogy új lendületet adjanak a kistelepüléseknek.
A Magyar Falu Program egyik legfontosabb pillére a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, amely a fiatal családokat segíti a letelepedésben. A támogatás eddig több mint 2600 településen vált elérhetővé, bevezetése óta csaknem 52 ezer kérelem érkezett, összesen 305 milliárd forint értékben. A pályázati kedv nyomán a kormány 50 százalékkal megemelte a támogatási összeget.
Nagy István hangsúlyozta, hogy a falvak közösségi életének megerősítése szintén kiemelt szempont. A Falusi Civil Alap 2020 óta segíti a helyi civil szervezetek működését: öt év alatt mintegy 28 milliárd forint támogatást osztottak szét. A forrásokat többek között ingatlanfelújításra, eszközbeszerzésre és programok szervezésére használhatják fel a pályázók.
A mindennapi közösségi élet szempontjából a helyi boltok és vállalkozások is kiemelt szerepet töltenek be. Az ötezer fő alatti települések élelmiszer- és hentesüzletei idén 4 milliárd forintos keretösszeggel pályázhattak működési és bérköltségeik, valamint pénztárgépeik beszerzésének támogatására. A nagy érdeklődés miatt a beérkezett igények meghaladták a 10 milliárd forintot, ezért a kormány biztosítja a szükséges többletforrást, így valamennyi, feltételeknek megfelelő pályázó támogatásban részesülhet. A döntések szeptemberre várhatók.
Ezen túlmenően támogatást igényelhettek a kocsmák is az ezer fő alatti, illetve az egy- és kétezer lakosú településeken. A támogatás célja itt is a közösségi terek fenntartása és fejlesztése, elsősorban a rezsi, bérköltségek, eszközbeszerzés és marketing költségeinek fedezésével. A támogatói döntések az év harmadik negyedében várhatók.
A program részeként a vallási közösségek támogatása is hangsúlyos szerepet kapott. A templomfelújítási alprogram keretében a kormány tíz éven keresztül évente 2,5 milliárd forintot biztosít az ötezer fő alatti települések templomainak, kápolnáinak és istentiszteleti helyeinek felújítására, bővítésére és eszközbeszerzésére. A keretösszeg összesen 25 milliárd forint.
Jelentősen bővül a falugondnoki szolgálatok létesítésének lehetősége is: 2026. január 1-jétől nemcsak az 1000 fő alatti, hanem az 1500 fő alatti települések is létrehozhatnak ilyen szolgálatot, amelyhez állami normatív támogatás társul.
Végül a miniszter kitért arra is, hogy a kistelepülések hivatali dolgozói számára kétszintű béremelést vezetnek be. A 10 ezer fő alatti települések közszolgálati munkatársai összesen 30 százalékos béremelésre számíthatnak: az első 15 százalékos emelést már végrehajtották, a második ütem 2026 januárjától lép életbe.
Nagy István szerint mindezek a lépések egy irányba mutatnak: a minőségi vidéki élet feltételeinek biztosításához és a falvak megerősítéséhez.