Az egyesület képviseletében köszöntötték a jelenlévőket, köztük Ovádi Péter országgyűlési képviselőt, Varga Tamás alpolgármestert, Bardon Tamás dandártábornokot, a Magyar Honvédség Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ parancsnokát, valamint Oláh Emil ezredest, a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat protestáns tábori püspökségének vezető lelkészét is. Rajtuk kívül számos magas rangú katonatiszt és rendvédelmi vezető vett részt a megemlékezésen, ami önmagában is jelezte, hogy a katonai repülés múltja és hősei ma is kiemelt tiszteletnek örvendenek.
A megnyitó beszédet Bardon Tamás dandártábornok tartotta. Szavaiban a magyar katonai repülés több mint százéves történetét idézte fel, az első világháborútól napjainkig. Felidézte a Magyar Királyi Honvéd Légierő időszakát, a második világháborúban tanúsított bátorságot és az elszenvedett veszteségeket, majd kitért a szovjet megszállás alatti átalakulásokra. Kiemelte a NATO-csatlakozás jelentette kihívásokat és eredményeket, különösen a balti légtérrendészeti missziót, amely szerinte a légierő egyik legnagyobb szakmai és szimbolikus sikere volt az elmúlt évtizedekben.
A dandártábornok hangsúlyozta: a légierő szolgálata nem csupán szakma, hanem küldetés, amely a legnagyobb áldozatot is megkövetelheti.
„Aki az eget védi, az a hazát öleli át” – fogalmazott, utalva arra, hogy a hivatás elhivatottságot, bajtársiasságot és hazaszeretetet kíván.
Szólt a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program fontosságáról is, amelynek részeként új helikopterek, korszerű radarok és modern légvédelmi rendszerek állnak szolgálatba.
Az ünnepség egyik legmeghatóbb része a hősi halált halt pilóták neveinek felolvasása volt. Először az 1911 és 1937 közötti repülőkatasztrófák áldozatainak nevei hangzottak el, majd az első és második világháború, valamint az azt követő évtizedek hősei kerültek sorra. Minden név elhangzását harangszó kísérte, a jelenlévők pedig főhajtással adóztak az emlékük előtt.
A nevek felolvasása után Oláh Emil ezredes, a protestáns tábori püspökség vezető lelkésze imát mondott a hősi halált halt pilóták emlékére. Az imában hálát adott a hősies áldozatokért, és kérte az Urat, hogy áldja meg az elhunytak emlékét, valamint a jelenlévő emlékezőket is. Szavai egyszerre voltak méltóságteljesek és bensőségesek, mélyebb lelki keretet adva az eseménynek.
A megemlékezés koszorúzással zárult. A katonai és civil szervezetek képviselői, valamint magánszemélyek egymás után helyezték el a kegyelet virágait az emlékműnél. A koszorúk színes szalagjai és az ünnepélyes főhajtások a közösség összetartozásának és a múlt iránti tiszteletnek voltak a jelképei.
A rendezvény üzenete világos volt: a magyar katonai repülés hősei nem a történelem lapjain élnek tovább, a jelenben is példát mutatnak bátorságból, hűségből és elhivatottságból. Amíg magyar katonák őrködnek az égbolt felett, és amíg az emlékezés hagyománya él, addig a hősök emléke is örökké fennmarad.
