Udvardy György érsek videóüzenetében erősítette meg korábbi meghívását: „Nagy örömmel invitálok mindenkit, hogy szeptember 6-án együtt adjunk hálát Bódi Mária Magdolnáért, és buzgón erősödjünk példáját látva.”
Az érsek kiemelte, hogy az ünnepi alkalomra már több mint kilencezren regisztráltak, és közelítünk a tízezres létszám felé, ráadásul sok fiatal is csatlakozott az ifjúsági találkozóhoz. A közös készület részeként imakilencedet és litániát imádkoznak a hívek, emellett számos közösség szervez egyéni lelki felkészülést is.
„Várok mindenkit, hogy lelkesen, örömmel vegyünk részt ezen az ünnepen, ahová egyházunk hív bennünket, hogy hálát adjunk Bódi Mária Magdolnáért” – fogalmazott Udvardy György.
A boldoggá avatásra 2025. szeptember 6-án, szombaton 11 órakor kerül sor a Veszprém Aréna mögötti területen.