Feladatai közé tartozott a betegek látogatása, hittan és bibliaórák szervezése és megtartása, a gyülekezet tagjai részére a mindennapi hitélet biztosítása. Vasárnap ünnepélyesen is megköszönték munkáját, megható műsorral, ajándékokkal, beszédekkel üdvözölték.
Balla Emőke, a Veszprémi Evangélikus Egyházközség felügyelője az istentisztelet után méltatta Isó Zoltánt. Megköszönte a szolgálatot, emlékezve a mögöttük hagyott évtizedekre. Annak idején a kezdetekkor nyílt szívvel várta a veszprémi közösség Isó Zoltánt és feleségét, Dorottyát.
Emőke beszámolt gazdag munkájukról, a társadalmi szerepvállalás a szívügyük volt. Megköszönte az evangélium hirdetését, a lelkipásztori beszélgetéseket; hogy Dorottyával együtt jelen voltak, amikor a nehéz helyzetekben ott kellett lenni – mondta Emőke.
Porga Gyula polgármester is köszöntötte Isó Zoltánt. Mint fogalmazott, amióta polgármester, sokat találkoztak – ha máskor nem – ünnepi alkalmakkor, de a városvezetőnek soha nem jutott eszébe, hogy eljöhet ez a pillanat, hiszen oly természetes volt, hogy az evangélikus lelkész a királynék városában Isó Zoltán és Isó Dorottya. Most pedig mégis eljött a pillanat, hogy megköszönjük az elmúlt évtizedeket, méghozzá a város nevében.
Épületekben gazdagabbak lettünk szolgálata alatt, közösséget teremtett, s most a teljes gyülekezet, a város köszöni neki munkásságát.
Az eseményen felköszöntötték Horváth Máriát is, akinek búcsúztatásának szervezése szintén óriási titokban zajlott. 2003-ban kezdte szolgálatát, az iroda vezetőjeként segítette Zoltán és Dorottya munkáját.




