Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gulyás Gergely: 1,6 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésről döntött a kormány

2025. szeptember 17. 18:25 // Forrás: mti
A kormány szerdai ülésén 1,6 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésről határozott, amely idén átlagosan 51 155 forint többletet jelent a nyugdíjasok számára – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón Budapesten.

Elmondta: a nyugdíjas-infláció mértéke 4,8 százalék, ezért visszamenőleg jár a 1,6 százalékos emelés. Ennek megfelelően novemberben átlagosan 47 200 forintot utalnak ki a nyugdíjasoknak, a fennmaradó összeget pedig a decemberi nyugdíjjal együtt kapják meg.

Gulyás hangsúlyozta: a kormány továbbra is azt az elvet követi, hogy a nyugdíjemelésnek legalább meg kell egyeznie a nyugdíjas inflációval, de lehetőség szerint meg is kell haladnia azt. „Tavaly ezt sikerült elérni, idén az inflációval megegyező emelést biztosítunk” – mondta.

A miniszter hozzátette: a kiegészítő emelésre összesen 112 milliárd forintot fordítanak, amely fedezet a költségvetésben rendelkezésre áll.

(Borítókép: Gulyás Gergely 2022. augusztus 23-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

vehir.hu
további cikkek
Elkészült a Barátság kőolajvezeték javítása közélet Elkészült a Barátság kőolajvezeték javítása Ukrajna befejezte a Barátság kőolajvezeték javítását, a vezeték ismét üzembe helyezhető - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden. tegnap 18:25 Hogyan kerültek a Star Wars karakterei az Indiana Jones-filmekbe? A filmes rejtélyek megoldása mellett olvasóink maguk is átélhetik a filmek izgalmát közélet Hogyan kerültek a Star Wars karakterei az Indiana Jones-filmekbe? A filmes rejtélyek megoldása mellett olvasóink maguk is átélhetik a filmek izgalmát Aki egy Indiana Jones filmet is látott már, az biztosan eljátszott a gondolattal, hogy milyen lehet a bohém kalandor bőrébe bújni. Most hoztunk néhány érdekességet arról az emberről, aki ezt megtehette, sőt, ő formálta olyanná a karaktert, amiért méltán emlegethetjük Hollywood örök klasszikusaként. Ahogy pedig lenni szokott az Indiana Jones filmeknél, a cikk végén mi is készülünk egy csavarral. Olvasóinkat egy játékra hívjuk, amiben a legszerencsésebbek a veszprémi Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából átélhetik a rejtélyek és felfedezések minden izgalmát, pont, ahogy Indiana Jones-al is megtörtént a filmekben. tegnap 21:38 Értük szólt a lélekharang... közélet Értük szólt a lélekharang... A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége, valamint a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesülete (VREVE) szervezésében három helyen is megemlékezést tartottak a közelmúltban a hazai katonai repülés legsúlyosabb katasztrófájának 85. évfordulóján. tegnap 16:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.