Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Aggodalomra nincs, odafigyelésre van ok a Balatonnál

2025. október 8. 14:42
A tó vízszintjének ingadozása természetes folyamat, a 70 cm alatti érték pedig nem jelent veszélyt a tó élővilágára vagy vízminőségére nézve – írta a közösségi médiában közzétett állásfoglalásában Vasas Gábor, a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója. 

Az állásfoglalásban az áll: a Balaton sekély, széljárta tó, amelyben a vízszint évről évre a csapadékviszonyok, a párolgás és a befolyó vizek mennyiségének függvényében változik. A hosszú távú megfigyelések alapján elmondható, hogy 70 cm alatti vízszintek a korábbi évtizedekben is többször előfordultak – például 2002-ben és főként 2003-ban, amikor is a siófoki vízmérce mindössze 23 cm-t mutatott, mégis kiváló volt a vízminőség ebben az évben, és a nyári szezon is gond nélkül lezajlott.

"Érthető és természetes, hogy a társadalom bizonyos csoportjai – a horgászok, fürdőzők, vitorlázók és turisztikai szereplők – részéről az az elvárás, hogy a Balatonban minél több víz legyen" – fogalmazott Vasas – "Ugyanakkor a tudományos tapasztalat azt mutatja, hogy a tartósan magas vízszint nem feltétlenül kedvez az élővilágnak, sőt, bizonyos körülmények között akár kedvezőtlen hatással is lehet a vízminőségre. A tó nádasai, sekély parti élőhelyei és halállománya számára egy bizonyos mértékű vízszint-ingadozás természetes és egyben szükséges is. Ha a vízszint tartósan magas, akkor a parti zóna élőhelyei fokozatosan leépülhetnek, ami hosszabb távon az ökoszisztéma sokféleségét veszélyezteti."

Fotó: HUN-REN Balatoni Limnológiai KutatóintézetFotó: HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet

Az alacsony vízszint nem jelent rossz vízminőséget

A kutatóintézet vezetője rámutat: az alacsony vízállás nem okoz algásodást a tó egészére nézve. Előfordulhat ugyan, hogy a vízszint apadása esetén bizonyos fonalas zöldalgák nagyobb mennyiségben jelenhetnek meg a sekély vizes területeken, főleg a déli parton, ez azonban teljesen veszélytelen jelenség, amelyről már a múlt század első feléből is találhatunk beszámolókat.

Az elmúlt két évtizedben a lebegő algák mennyisége csupán két évben – 2019-ben és 2021-ben – haladta meg az Egészségügyi Világszervezet által szabott határértéket, ez viszont nem függött össze közvetlenül a vízszinttel.
A Balaton vízminőségét sokkal inkább a belső és külső tápanyagterhelés, főként az algák számára hozzáférhető foszfor mennyisége határozza meg.

Nincs ok az aggodalomra, de az odafigyelésre annál inkább 

"A klímánk változik; a szélsőséges hőmérsékleti viszonyok, például a tartós hőhullámok mellett évről évre egyre szélsőségesebb a csapadékeloszlás is. Ezekre a jelenségekre kifejezetten érzékenyen reagálnak az olyan sekély vizes ökoszisztémák, mint amilyen a Balaton is."

"A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet folyamatosan monitorozza a tó állapotát, élővilágát, a döntéshozókat pedig tudományosan megalapozott adatokkal támogatja. Célunk, hogy higgadt, tényeken alapuló kommunikációval segítsük a Balaton jelenéről és jövőjéről szóló párbeszédet.

Éppen ezért le kell szögeznünk: a most tapasztalható alacsony vízszint nem a tó kiszáradását vetíti előre, hanem annak természetes működését jelzi.

Ugyanakkor elsődleges az új éghajlati, hidrológiai és limnológiai jelenségek alapos követése, az okok és következmények tudományos mélységű kutatása. Nagyon sürgősen szükség van a kritikus állapotok esetén adható megoldások elemzésére és azok előkészítésére."

vehir.hu
további cikkek
300 tonna pontyot telepítettek tavaly a Balatonba közélet 300 tonna pontyot telepítettek tavaly a Balatonba Több mint 300 tonna ponty, kötelezettségen felüli süllő- és csukatelepítések, valamint a menyhal-visszatelepítési program folytatása jellemezte a 2025-ös évet a Balatonon – írta az Agroinform. 2026. március 2. 10:44 Márciusban több mint 100 programmal indítja az évet a TASTE BALATON fesztivál! kultúra Márciusban több mint 100 programmal indítja az évet a TASTE BALATON fesztivál! Vacsora egy evolúcióbiológus társaságában, kovászolós és zöldségfermentáló workshopok, sörfőzdés grillezés, tóparti brunch, egyszeri és megismételhetetlen séf-összefogások, valamint izgalmas kulturális gasztro-kalandok – mindez a kora tavaszi Balaton hangulatában. Március 6. és 15. között ismét érkezik a TASTE BALATON fesztivál, amely tíz napon át pezsgő programokkal, kultúrával és felejthetetlen gasztronómiai élményekkel tölti meg a Balaton partját. Budavári Dóra, a fesztivál alapítója, szervezője mesélt a részletekről. 2026. február 22. 11:50 Navracsics Tibor: a Balaton folyamatosan megújuló erős térség Balaton Navracsics Tibor: a Balaton folyamatosan megújuló erős térség A Balaton térsége folyamatosan megújuló erős régió, és míg korábban szezonális érdeklődés jellemezte, addig mára ez az egész esztendőre kiterjed - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön Balatonfüreden. 2026. február 19. 12:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.