A most megáldott Trónoló Istenszülő-szobor megformálásához a legősibb keresztény ábrázolásokat vette alapul a művész. Az alkotás carrara-i fehér márványból készült, több hónapnyi aprólékos munkával, a középkori mesterek módszereit követve. A Szűzanya trónusán ülve, karján a Gyermeket tartva, körülötte szeráfokkal, kezében az élet könyvének tekercsét és áldó mozdulatot tartva jelenik meg a megváltás ígéretének és az anyai közbenjárásnak ikonjaként. A gazdagon díszített drapéria, a glória csillagai és napkorong-motívumai mind az örökkévalóság fényét idézik.
A szobor Varga Ferenc három, a főszékesegyház megújulásához kapcsolódó alkotása közül az egyik: a szentélyben függő feszület és a fekete diófából készült, aranyozott elleusza (gyöngéd szeretet) Szűzanya-szobor mellett ez a márvány alkotás is a mester hitvallását fejezi ki.
„Nem tudom, milyen korban élünk, mit jelent ma a művészet. Csak azt tudom, hogy Krisztus arcát kell megcéloznunk. Ő az egyetlen célja, forrása és végső értelme minden munkámnak” – fogalmazott a művész.
A Nagyszeminárium kertjében felállított Szűzanya-szobor így nemcsak egy újabb szakrális alkotás a megújult főegyházmegyei központban, hanem a hit, a szépség és az Istenre irányuló emberi vágy márványba faragott tanúságtétele is.
Varga Ferenc a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem elvégzése után Japánban folytatta tanulmányait, ahol doktori fokozatot szerzett. Hazatérését követően Munkácsy-díjjal ismerték el munkásságát, majd a Pécsi Tudományegyetem művészeti karán tanított. A kortárs művészet világát maga mögött hagyva a keresztény művészet felé fordult, és a magyarszéki kármelita kolostorban eltöltött évek alatt elmélyült az imádság és az alkotás csendjében. „Nem maradt számomra más, mint Krisztus arca” – vallotta egy alkalommal.
