Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
7°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
7°C

Elkezdődhet az SZTK épületének felújítása

2025. október 16. 9:05
Porga Gyula polgármester és Ovádi Péter országgyűlési képviselő közös videóüzenetben jelentették be, hogy a Versenyképes Járások Program támogatásával elindulhat az SZTK felújítása. Ugyanebből a forrásból a rendőrség, tűzoltóság és a mentők is részesülnek.

Veszprémbe 250 millió forint érkezik a Versenyképes Járások Programból, amit város olyan bruházásokra fordít, amelyek a veszprémiek mellett a vonzáskörzetben élők számára is előnyösek lesznek, foglalta össze Porga Gyula a Facebookra feltöltött videójában a legújabb városfejlesztési terveket.

A polgármester elmondta, elsőként az SZTK-épület megújításának látnak neki, de a mentőknek, a tűzoltóknak és a rendőröknek is szeretnének forrásokat juttatni.

Ugyanebben a videóban Ovádi Péter megköszönte a polgármestereknek az együttműködést, hogy közösen fogalmazták meg a terveket. Hozzátette, a kormányzat látva a program sikerét, meghirdette a második kört is, ahol Veszprém a térség településeivel együtt ugyancsak szeretne jól szerepelni, elsősorban ott is az egészségügyet, rendőrséget és tűzoltókat támogatva.

vehir.hu
további cikkek
Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton közélet Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. tegnap 16:51 Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson választás 2026 Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson Nem járt sikerrel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elleni politikai akció, amivel tömegesen támadták meg jogi úton a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, így mostanra véglegesnek tekinthető, hogy mely jelöltek és milyen sorrendben lesznek rajta a szavazólapokon az április 12-ei országgyűlési választáson. ma 11:37 Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Facebookra feltöltött videójában a vasárnapi fideszes Békemenet és tiszás Nemzeti Menet kapcsán osztott meg egy érdekes gondolatot, amelyben sikerült politikailag úgy összekapcsolni a két eseményt, hogy abban mégsem jelenik meg a két nagytábor közötti zsigeri ellentét. tegnap 15:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.